l1
l2


 

Neuville: "Nem vagyok olyan srác, aki feladná"

Szeptember 29.
A török versenynapok okozta nehézségek ellenére Thierry Neuville másodikként fejezte be a sorozat szeptemberi küzdelmeit, így a belga versenyző továbbra is versenyben van az év végi bajnoki címért

Thierry, az utolsó méterekig megtartottad a lendületed a hétvégén. Vasárnap reggel nyilvánvalóan csalódás ért a defekt miatt, de nagyon erősen tértél vissza, és a Powerstage öt pontját is behúztad. Mi jár most a fejedben?

Neuville: "Nyilvánvalóan egy kicsit csalódott vagyok. Hogy őszinte legyek, én úgy érzem, egész hétvégén igazán erős teljesítményt nyújtottunk. A sebesség megvolt, nem követtünk el nagyobb hibákat, és ügyesen kezeltük a gumikat is. Sajnos nem minden jött össze vasárnap reggel. Tudtuk, hogy óvatosan kell vezetni a szakaszon, és pontosan követtük a célunkat. A szerencse azonban nem áll mellénk, hiszen bekaptunk egy defektet. Lényegében elveszítettük az első pozíciót, másodikok lettünk, de egy pici megnyugvást ad mindezek mellé az utolsó szakasz plusz öt pontja. Azt hiszem, a pozitívumokat kell megtartanunk ebből a hétvégétől. A bajnoki ponttáblán mindenképpen hasznos ez az eredmény. Ez volt a fő célunk. A következő futamokon továbbra is van esélyünk harcolni a bajnokságért. Ötödikek vagyunk egyébként, és ez a pozíció Szardíniára kifejezetten jól jöhet."

Különös év van most, és nem sok verseny volt eddig. Nem tudjuk azt sem pontosan, mennyi van még hátra. Úgy gondolod, mindig képes leszel a maximumot hozni?

Neuville: "Nem vagyok olyan srác, aki feladná, amíg matematikailag megvan rá az esély. Nagyon oda fogom tenni magam, a győzelmekért fogok versenyezni. Motiváltak voltunk ezen a hétvégén, különösen Mexikó és Észtország csalódásai után. Mindentől függetlenül szerintem megérdemeltük volna a győzelmet a hétvégén. Nem jött össze, így várjuk a következő eseményt. A szervezőknek és az FIA-nak valóban gondoskodniuk kell erről a „porhelyzetről”. Szerintem senki nem élvezi, senki nem érzi magát biztonságban. Szerencse kérdése, hogyan jön a szél, hogy többé-kevésbé láthasson. Ilyen körülmények között bajnokságért küzdeni sem igazán szép dolog. Fontos szempont, de azt is meg akarom említeni, hogy a hétvégén nagyon meleg volt az autókban. Szerintem minden versenytársam egyetért ebben. Régóta panaszkodunk, hogy oldalsó fóliát szeretnénk az ablakokra, legalább egy kicsit, hogy védjenek a Naptól, főleg ilyen forró körülmények között, nagyon lassú szakaszokon, hűvös levegő nélkül. Beszéltük a társakkal ezt, és többen is szóvá tették, hogy a meleg miatt nem lenne rossz ötlet. Néhány szakasz végén szédültem, és kiszálltam az autóból is. Kellett 10-15 perc, mire újra sikerült összeszednem magam. Fizikailag teljesen rendben vagyok pedig, de túl meleg van ezekben az autókban."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33