l1
l2


 

Ogier marad a Toyotánál

November 30.
Jövőre is folytatja világbajnoki szereplését Sebastien Ogier - a Toyota Gazoo Racing jövőre is soraiban tudhatja a hatszoros világbajnokot.

Sebastien Ogier az elmúlt hónapokban több alkalommal is hangoztatta, hogy megfontolná esetleges visszavonulását, de a 2020-as rövidített eseménynaptár újragondolásra késztette, és végül arra a döntésre jutott, hogy 2021-ben is szeretné folytatni pályafutását a Toyota Gazoo Racing színeiben.

Nyárra nyilvánvalóvá vált, hogy komoly tárgyalások folynak Ogier és a Toyota között, mely egyesülethez ez év elején csatlakozott, és amellyel jelenleg egy győzelmet birtokolhat a Mexikói Rally-n elért sikereknek köszönhetően.

"Ez a 2020-as év nem volt olyan hosszú, mint vártam, mondhatnám, rövid szezonunk volt, csak néhány futammal, de elég volt ahhoz, hogy lássam, nagyon szeretek együtt dolgozni a csapattal. Élvezem az autó vezetését, és nagyon boldog vagyok, hogy végre bejelenthetem és megerősíthetem, hogy még egy évet biztosan ott leszek a világbajnokság mezőnyében a Toyota Gazoo Racing támogatásával." - mondta Ogier. "Nem ez volt a kezdeti tervem, de úgy gondolom, hogy ez az év nagyon különleges volt ezen a bolygón mindenki számára, és tény, hogy a legtöbb emberhez hasonlóan én is sok időt töltöttem az otthonomban. Nem szeretném egy ilyen évaddal befejezni a pályafutásomat, így állok elébe 2021-nek. Tehát, biztos, hogy ez volt az egyik oka annak, hogy meggondoltam magam a visszavonulással kapcsolatban. A terv az, hogy 2021-ben folytatjuk a sikerek hajszolását, és remélhetőleg egy jobb, közel megszokott szezont fogunk teljesíteni, és megpróbálunk egy utolsó címet megszerezni."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33