l1
l2


 

Rovanpera zárta az élen az Észt Rally első napját

Július 16.
Sikeresen átmentette a csütörtöki bemelegítésen mutatott lendületes tempóját Kalle Rovanpera – a Toyota versenyzője a Rally Estonia pénteki versenynapját követően vezeti az abszolút értékelést. A második helyen Craig Breen toporog, míg tisztes távolságban a harmadik pozíciót Thierry Neuville bérelte ki.

Kalle Rovanpera vezeti a 2021-es Rally Estonia futamát a pénteken letudott nyolc szakasz után, aki becsületesen tartja maga mögött Craig Breen-t – a Hyundai észak-írje 8,5 másodperccel van elmaradva a Toyota fiatal finn tehetségétől.  A nap folyamán javarészt Rovanpera volt az uralkodó erő, aki nyolcból öt szakaszgyőzelmet zsebelt be, az Otepaa gyorsot első nekifutásra pedig Breen-nel karöltve hajszálpontosan ugyanannyi idő alatt teljesítették. Rovanpera egyébként soha nem tudott teljesen elszakadni Breen-től, aki a tavalyi szeptemberi észt verseny óta nem versenyzett murván WRC-ben. "Szép nap volt, minden a tervnek megfelelően alakult." - mondta Rovanpera, aki már a csütörtöki bemelegítésen határozottan felhívta magára a figyelmet gyorsaságával. "A második kör nem volt olyan jó nekünk, ezért holnap ezen kell dolgoznunk. Itt elég sokat akartam kihozni magamból, és hatalmas pillanatom volt a nap zárórészén a célban."

A fiatal finn egyértelműen örül annak, hogy a pénteki versenykilométerek után nincs tőle gyorsabb, és hasonló cipőben jár a második helyet kibérlő Craig Breen is, aki a hosszú szünet ellenére volt képes Rovapera nyomába eredni. "Ez Kalle szakasza, ezen a gyorson teljesen más dimenzióban van.” - mondta Breen az SS9 után. "Négy-öt kilométerrel a cél előtt elvesztettem a gumikat, de nagyon-nagyon boldog vagyok most. Tudom, még két nap van hátra, de ilyen jó kezdést nem reméltem.”"

A harmadik helyen toporgó Thierry Neuville hat másodperces előnnyel rendelkezik Sebastien Ogier előtt, aki 5,2 másodperccel verte a világbajnoki ponttábla éllovasát a nap utolsó részén. Neuville péntek reggel defektet szenvedett el, így a harmadik helyért való küzdelme igazán lenyűgöző volt, bár Rovanpera mögött azért tisztes távolban pályázik a dobogó legalsó fokára - 53,4 másodperccel lassabb Toyotás versenytársától a belga fiú.

"Célunk az volt, hogy elkapjuk Sebastien-t, és ha lehetséges, kicsit növeljük a különbséget." - mondta Neuville. "Úgy gondolom, egész hétvégén keményen fogunk küzdeni egymással."

Ogier azonban nem aggódott Neuville mögötti lemaradása miatt, mivel igazából szinte a negyedik hely is megtiszteltetés számára, miután a takarító szerepét töltötte be az első rajtpozíciójával. "Rendkívül elégedett vagyok a pénteki nappal." - mondta Ogier. "Volt, hogy feszegettem a határokat, és szerencsére minden jól jött össze.” A bajnoki ponttábla szempontjából döntő fontosságú, hogy Ogier 15,7-re maradt el az első versenynapot követően Toyotás csapattársától, a bajnokság második helyén álló Elfyn Evans-tól, aki csalódott, hiszen csak az ötödik helyre volt elegendő a teljesítménye. Evans elismerte: "Természetesen ez nem egy olyan nap volt, amilyet szerettünk volna. A reggel elvesztett idő (túlcsúszással és elakadással) egy dolog volt, általánosságban nem volt valahogy összerakva jól a mai napunk. Az autónak megvan a tempója."

A frusztrált jelzővel illethető Teemu Suninen mechanikus problémákba ütközött az M-Sport Ford Fiesta WRC-jében, de legalább a hatodik helyre tornázta fel magát a pénteki záró szakaszon, helyet cserélve Pierre-Louis Loubet-tel. Loubet túlélt egy „off-road” pillanatot, amelynek következtében a túlmelegedés elkerülése érdekében a Hyundai-t közúti üzemmódba kapcsolta, és legnagyobb örömére április óta először sikeresen befejezte a világbajnoki futam első versenynapját.

Ott Tanak, Takamoto Katsuta és Gus Greensmith különböző okokból kiesett péntek reggel a versenyből. A hazai pálya előnyeit és a rajongók lelkes támogatását élvező Tanak egy defekt következtében offolta le a Hyundait – az észt versenyző lejött a gyorsról, majd társa, Martin Jarveoja társaságában azonnal megkezdték a közúti részen az autó helyrepofozását, de végül a soron következő gyorson beszerzett további két defekt teljesen véget vetett a pénteknek. A srácok az élről voltak kénytelenek feladni a küzdelmeket. Katsuta teljesítette a negyedik részt, de az ötödik céljában már nem láthattuk, mivel navigátora, Dan Barritt hátsérüléseket szenvedett egy ugratás utáni leérkezés következtében. Barritt-ot kórházba vitték, de pihentették, vagyis Katsutával nem indul újra szombaton. Greensmith erős ötödik volt, mielőtt a Ford Fiesta WRC-ben egy mechanikai probléma a pálya szélére kényszerítette a negyedik szakaszon.

Alexey Lukyanuk lenyűgöző teljesítményével és egy Skoda Fabia Rally2 Evo-val nemcsak a WRC3-asok között képes dominálni, hanem az abszolút értékelés nyolcadik helyére is bevéste a nevét pénteken estére. Az orosz versenyző kategóriában a riválisát, Emil Lindholmot - aki az összesített 10. helyen áll - 44,6 másodperccel veri, a helyi versenyző, Egon Kaur pedig a harmadik a kategóriában a Volkswagen Polo GTI R5-tel.

Andreas Mikkelsen vezeti a WRC2-esek mezőnyét – a norvég az összesítésben a kilencedik, profitálva egy nehéz délutánból, amikor Mads Östberg 36,5 másodperces előnnyel várhatja a szombati reggeli rajtot Nikolay Gryazin előtt. Östberg a napközbeni szerviz utáni első szakaszon defektet szenvedett, majd egy ugrórajt miatt tíz másodperces büntetést is hozzácsapott az időeredményéhez.

Szombaton újból négy szakasz két körben kerül megrendezésre, ám a nap végén, látványos és hangulatos zárásként a szervezők még hozzádobtak egy 1,64 kilométeres tartui részt, mely a nézők számára további kellemes perceket eredményezhet az igazi észt városi hangulattal karöltve.

A 2021-es Rally Estonia pénteki eredménye:
1. Kalle Rovanpera/Jonne Halttunen – Toyota Yaris WRC  1:06:54.4
2. Craig Breen/Paul Nagle – Hyundai i20 Coupe WRC +8.5
3. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe – Hyundai i20 Coupe WRC +53.4
4. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia – Toyota Yaris WRC +59.4
5. Elfyn Evans/Scott Martin – Toyota Yaris WRC +1:15.1
6. Teemu Suninen/Mikko Markkula – Ford Fiesta WRC +3:14.9
7. Pierre-Louis Loubet/F.H. Labourdette – Hyundai i20 Coupe WRC +3:21.5
8. Alexey Lukyanuk/Yaroslav Fedorov – Skoda Fabia Rally2 Evo +3:45.0
9. Andreas Mikkelsen/Ola Floene – Skoda Fabia Rally2 Evo +4:04.9
10. Emil Lindholm/Reeta Hamalainen – Skoda Fabia Rally2 Evo +4:29.6

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

 

33