l1
l2


 

Katsuta győzelemmel debütált a Yaris WRC-ben

Március 5.
Futamgyőzelemmel koronázta első WRC-s versenyét a Toyota japán pártfogoltja, Takamoto Katsuta a finn bajnokság hétvégi állomásán vezette sikerre a Yaris WRC-t.

Katsuta a finn bajnokság mellett idén már a Világbajnokság WRC2 pontvadászatának is állandó résztvevője, március első napjaiban pedig pályafutása újabb mérföldkövéhez érkezett a japán versenyző, hiszen első alkalommal megkapta a Toyota Yaris WRC-t. A finn havas versenyen Katsuta elsődleges célja az volt, hogy belakja a versenyautót, ennek ellenére az eredményre sem lehet panasz, hiszen elsőként rajtolva a pályákat is takarítania, ezzel együtt megszerezte a futamgyőzelmet Emil Lindholm Volkswagen Polo-ja előtt.

„Csodálatos hétvégén vagyunk túl, nagyon élveztem a száguldást a Yaris WRC-vel." - mondta Katsuta, akinek segítségére ezúttal is Daniel Barritt volt. "Ugyanakkor nagyon nehéz volt - az autó szokatlanul gyors, és csak egy napom volt a teszt keretében hozzászokni. A szakaszokon én voltam az első az úton - néha olyan volt, mint egy hóvihar! Elégedett voltam a Pirelli gumiabroncsokkal. Nagyon jól tették a dolgukat a hóban. Sokat tanultam, hogy hogyan igazítsam a vezetési stílusomat az autóhoz, de persze még mindig van mit tanulnom. Köszönöm mindenkinek ezt a lehetőséget!"

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33