l1
l2


 

Itt az Eger Rally programtervezete

Március 5.
Lassan-lassan ébredezik téli álmából a magyar rali, melyre tökéletes bizonyíték a szezonnyitó egri futam kiírás tervezetének megjelenése. Az Eger ralin az országos bajnokság résztvevői mellett a ORC, a Historic és a rali 2 mezőnye is megkezdheti a pontgyűjtést március utolsó hétvégéjén.

Közel egy hónappal a szezonnyitó egri megmérettetés rajtja előtt a futam hivatalos honlapján már megtekinthető a 2019-es Credobus Eger Rallye versenykiírás tervezete. A szervezők próbáltak egy kis újdonságot belevinni a kezdésbe a belépőjegy árak emelése mellett, és talán sikerült is – a nyitónapon, pénteken egy esti szuperspeciállal hangolódnának rá a résztvevők a szezon első igazi ütközetére.

A sötétben kezdődő menet után szombaton természetesen egy teljes versenynap következik – kilenc gyorsasági szakasz jelenti majd a küzdelmek folytatását, melynek keretében három szakasz háromszori ismétléssel kerülhet megrendezésre. Egerbakta, Parádsasvár és Verpelét adja meg a rajthelyeket, a nap végén pedig összességében közel 103 versenykilométer után szusszanhatnak egyet a mezőny résztvevői.
A záró vasárnapi szakaszok keretében sem kell messzebb utaznunk a központtól a szombathoz képest – Egerszalók, Mátraalmás és Sirok adja a helyszínt a csaták végső eldöntésére. E három rész kétszer kerül teljesítésre, mely összességében 57 kilométeres versenytávot jelent.

A nézők számára külön fontos információ a belépőjegy – a tavalyi kétezer forinthoz képest az idei egri állomáson már háromezerrel kell számolnunk, de ha csak pénteken szeretnénk versenyt nézni, akkor a felét kell kifizetni.

A 2019-es Credobus Eger Rallye versenykiírás tervezete

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33