l1
l2


 

Evans: "Egy kicsit csalódott vagyok"

Március 15.
Elfyn Evans sikeresen megvalósította tervét a hétvégi mexikói állomáson – a walesi fiú csapatával közösen a dobogót tűzte ki elsődleges célként, melyre hosszú és kemény kihívások után fel is állhatott vasárnap délután.

Elfyn, idei első dobogós eredményedet ünnepelheted itt Mexikóban. A harmadik hely lett a Tiéd, miután hatalmas csatát tudtatok le Ott Tanakkal. Hogyan érzed magad a versenynapok után?

Evans: "Egy kicsit csalódott vagyok, hogy őszinte legyek. Ehhez persze kellett az is, hogy a szombat délután nehezebb legyen számunkra a tervezettnél. Az Otates szakaszon csak szenvedtünk, Ott azonban nagyon gyors tudott lenni. Főként ez tette lehetővé a számára, hogy közelebb kerüljön hozzánk, majd meg is előzzön minket. Vasárnap reggel egy jó gumiválasztást hozott össze Ott, és ez mondhatni megkönnyítette az életét. Mi közepes abroncsokkal vágtunk neki a vasárnapnak. Úgy gondoltuk, hogy az El Chocolate meglehetősen csúszós lesz, azonban rosszul tippeltünk, hiszen ez nem így volt. Nehezebb volt a sziklás terepen az általunk választott keverékkel közlekedni. Mindezek mellett pedig tudtuk, hogy a záró Powerstage rész sem lesz egyszerű."

A vasárnap reggelt még a második helyről kezdted meg, de Ott komoly támadást indított ellened. Úgy tűnt, mindent el fog követni ellened.

Evans: "A tavalyi év nem volt a legjobb számunkra, de időnként jó sebességünk volt. Monte-Carlo nem volt ideális, Svédország már pozitívabb volt, bár nem azt az eredményt hozta, amit szerettünk volna. A sebességünk most a helyén volt, és végeredményben hoztuk a tervet, hiszen dobogón végeztünk. Aszfaltra igen kedvező beállításaink vannak, és Korzikán a rajtpozíciónk is egészen jó lehet. Gratulálok Ott-nak, a továbbiakra vonatkozóan pedig jó érzésem van."

Scott, 2011 óta nem láttunk Mexikóban, most pedig a dobogón ünnepelhetsz. Nagyszerű eredmény ez a harmadik hely egy kemény csata után.

Scott Martin (Elfyn Evans navigátora): "Igen, nagyon boldog vagyok. Mexikó mindig is egy különleges futam, ahol jól működött együtt a csapat és Elfyn. Élveztem a hétvégét. Egy vagy két szakasz egy kicsit neccesre sikeredett, de ennek ellenére szilárd hétvége volt. Szerintem ez az egyik legnehezebb futam navigátori tekintetben. A magasság, a hőmérséklet, León város forgalma, a meglehetősen igényes és fantasztikus nézők mind hozzájárulnak ahhoz, hogy feledhetetlen esemény legyen. Nyolc éve voltam itt utoljára, szóval kicsit öregnek érzem már magam..."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33