l1
l2


 

Evans állt élre Korzikán

Március 28.
Drámai körülmények között ért véget a Korzika Rali első versenynapja, melnyek végén az M-Sport versenyzője, Elfyn Evans szerezte meg az első helyet, mögötte Ott Tanak és Thierry Neuville következik a második-harmadik helyen.

Pénteken hat gyorsasági szakasszal vette kezdetét a világbajnoki szezon első aszfalt versenye, a Korzika Rali. Bár a hét közepén még nagyobb mennyiségű hó is esett a sziget útjaira, a rali rajtjára már az évszaknak megfelelő, kora tavaszi időjárás köszöntette a versenyzőket.  A szervezők a rali első napjára három pályán hat gyorsasági szakaszt iktattak a programba, melyeket rendhagyó módon, köztes szerviz nélkül kellett abszolválnia a mezőnynek. A rali első versenynapja nagyjából egy magyar bajnoki futam távjával egyezett meg a 121 versenykilométeren két különböző 17,5 kilométeres illetve egy 26 kilométeres pálya osztozott.

Némi meglepetésre a rajtot a legjobban az M-Sport walesi pilótája, Elfyn Evans kapta el a legjobban, ami nem azért meglepetést, mert ne tudtuk volna róla hogy gyors, hanem mert az aszfaltos pályákon az élről rajtolók élvezhetnek előnyt, hiszen tiszta utakon roboghatnak végig. Az első pálya amúgy is sokak számára emlékezetes maradt, ami érdekes hogy elsősorban a franciák szenvedtek sokat. A hatszoros világbajnok Sebastien Ogier előtt átsétált egy szarvas marha, ami talán kizökkentette a ritmusból a Citroen versenyzőjét, mert néhány kanyarral később megforgott, minek következtében kissé le szakadt az élmezőnytől. Még rosszabbul járt kilencszeres világbajnok honfitársa, Sebastien Loeb pedig egy járdát talált el a Hyundai i20-szal, ez a kaland 2 percébe került és rögtön az abszolút 50. hely környékén találta magát. De itt még nincs vége, Kris Meeke egy defekt miatt majd egy percet spájzolt a nyitó szakaszon.

A folytatásban kissé lenyugodtak a kedélyek, Elfyn Evans azonban nem tudta sokáig magánál tartani az első helyet.  Ott Tanak a délelőtti kör hátralévő két szakaszán ugyanis érvényesítette a papírformát és a félidőben már nála volt az abszolút első hely, igaz mögötte három páros is alig lemaradva követte. Délben Evans hátránya a két másodpercet sem érte el, Neuville 4, Dani Sordo pedig 8 másodpercen belül tudott maradni az éllovashoz képest.

A nap második fele aztán ugyanúgy kezdődött, ahogy az első, a Bavella gyorsasági ezúttal is Elfyn Evans-nek feküdt a legjobban, aki szakaszgyőzelmével visszavette az első helyet Tanaktól. Ezúttal viszont a folytatás is jobban sikerült a Fiesta WRC brit pilótája számára, hiszen Elfyn a következő, a nap utolsóelőtti, szakaszán megszerezte harmadik szakaszgyőzelmét is, amivel kissé növelte előnyét Tanakkal szemben.

Ekkor úgy tűnt, péntekről-szombatra az M-Sport versenyzője fordulhat az élen, azonban a nap zárószakaszán Evans saját hibáján kívül került bajba. Történt ugyanis, hogy Kris Meeke az utolsóelőtti pályán megütötte a Toyota bal hátsó futóművét, ennek köszönhetően a nap zárószakaszát szinte lépésben tudta csak teljesíteni. Evans azonban épp Meeke mögött vágott neki a pályának és idejekorán utol is érte Meeke Toyotáját, és mivel a szűk pályákon szinte lehetetlen előzni, több mint 10 másodperces hátrányba került Ott Tanakkal szemben. Evans érthetően rendkívül csalódottan nyilatkozott a szakasz céljában. ”Nagyon jól ismerem Kris-t, tudom, hogy nem szándékosan csinálta." - mondta Evans. "Bízom benne, hogy valamilyen módon találunk rá megoldást."

Kris Meeke, ahogy beért a szakasz céljába, rögtön kipattant a versenyautóból és rohant Evans-hez bocsánatot kérni. "Beszéltünk a pályán navigátorommal, Seb Marshallal és ő azt mondta, hogy remélhetőleg a sportbírók 3 percre rajtoltatják el Elfynt, de úgy tűnik nem így történt." - mondta Meeke az eset kapcsán. "Nem számítottam rá, hogy utól fog érni, nagyon sajnálom Elfynt."

Az esetet élőben követte az M-Sport csapatvezetője, Richard Millener, aki eközben a Toyota csapattól próbált segítséget kérni. "Beszéltem a Toyotásokkal a pálya közepén, amikor már látszott, hogy Elfyn utol fogja érni Kris-t, és arra kértem, valamilyen módon próbáljanak üzenetet küldeni nekik. Ezt azonban nagyon nehéz megtenni a gyorsasági közben és úgy látszik nem is sikerült. Ahogy Elfyn is említette, most abban bízunk, hogy valamilyen módon sikerül megnyugtató módon rendezni az ügyet, mi azt kértük, hogy kapjuk meg ugyanazt az időt, amit Tanak, úgy érzem, ez lenne a tisztességes döntést."

Millener kérése nyitott fülekre talált, Evans végül megkapta ugyanazt az időt, amit a Toyota észt pilótája, az első versenynapot így ő zárta az élen, Tanak előtt 4,5 másodperces előnnyel várhatja a folytatást. A harmadik helyen az a Thierry Neuville zárta a napot, aki a zárószakaszon iratkozott fel a szakaszgyőztesek közé, a Hyundai belga reménysége alig kevesebb, mint 10 másodperccel lemaradva következik a harmadik helyen.

Az első háromtól kissé leszakadva Dani Sordo érkezik az abszolút negyedik helyen, aki mögött nagy a tumultus, Teemu Suninen és a jobb kezdetben reménykedő Sebastien Ogier következik 10 másodpercen belül. Ogier-t csapatársa, Esapekka Lappi követi, majd a nyitó szakaszon hibázó, de a nap hátralévő részét végül sikerrel abszolváló Sebastien Loeb következik az összetett nyolcadik helyen.

A WRC2-ben két hazai versenyző dominált pénteken. Az élen a Volkswagen Polo R5 fejlesztésében is oroszlánrészt vállaló Eric Camilli ellenállhatatlan tempóban falta a kilométereket, a WRC2-ben mind a hat szakaszt megnyerve zárta élen a napot a Polóval. Camillit honfitársa, Yoann Bonato üldözi egy Citroen C3-assal, egy nap után kettejük között kerek 20 másodperc a különbség, míg a harmadik helyre az EB-ről ismert Nyikolaj Grijazin csapott le egy Skoda Fabiaval.

A Korzika Rally szombaton újabb hat gyorsasági szakasszal folytatódik, melyek között megtaláljuk a szezon egyik leghosszabb pályát, a 47,2 km-es Castagniccia gyorsaságit, melyet a többihez hasonlóan két alkalommal keresnek fel a versenyzők.

A Tour de Corse állása az első nap végén (nem hivatalos):
1. Evans Elfyn/Martin Scott, Ford Fiesta WRC 1:09:39.6
2. Tanak Ott/Jarveoja M., Toyota Yaris WRC +4.5
3. Neuville T./Gilsoul Nicolas, Hyundai i20 Coupe WRC +9.8
4. Sordo Dani/Del Barrio C., Hyundai i20 Coupe WRC +26.1
5. Suninen Teemu/Salminen Marko, Ford Fiesta WRC +30.9
6. Ogier S./Ingrassia J., Citroen C3 WRC +36.3
7. Lappi Esapekka/Ferm Janne, Citroen C3 WRC +46.3
8. Loeb Sébastien/Elena Daniel, Hyundai i20 Coupe WRC +2:27.9
9. Camilli Eric/Buresi F., Volkswagen Polo Gti R5 +2:46.4
10. Bonato Yoann/Boulloud B., Citroen C3 R5 +3:06.4...

Fri

 

 

 

 

 

 

 

 

33