l1
l2


 

Mikkelsen volt a leggyorsabb a chilei bemelegítésen

Május 9.
Andreas Mikkelsen volt a leggyorsabb a chilei bemelegítésen - a Hyundai Motorsport versenyzője az utolsó körben elért idővel foglalta be az első helyet. A második és harmadik pozíció között csupán két tized döntött, ahol Ott Tanak volt gyorsabb csapattársától, Jari-Matti Latvalától.

Csütörtökön magyar idő szerint délután négy órakor vette kezdetét a világbajnokság teljes egészében új megmérettetése – a Rally Chile shakedown-ja a központtól, Concepción városától délre, egy 6,45 kilométeres részen került kijelölésre, ahol az őszi évszaknak megfelelően párás, ködös és saras körülmények uralkodtak a szakaszon. Az első kör nagyon érdekesnek bizonyult, hiszen ekkor történt meg a nagy találkozás, amikor mindenki szembesült az ismeretlennel igazi versenykörülmények között. Az élmezőnybeli versenyzők többsége három kört vállalt be kezdésként, ám akadtak olyan bátor jelentkezők, például Elfyn Evans személyében, aki nem kevesebb, mint ötször száguldozott át a gyorson.

Andreas Mikkelsen a versenytársakhoz hasonlóan először csak tapogatózott, ám harmadik nekifutásra oly parádés időt sikerült összehoznia, hogy a közelébe sem tudtak férkőzni – egy másodperccel futott jobbat a Toyotától. A norvég versenyző a legutóbbi európai állomáson, Korzikán kispadra került, ám Argentínában ismét birtokolhatott egy i20-ast, és dobogós eredménnyel köszönte meg csapatának a lehetőséget. Mikkelsen nem titkolja, szeretné átültetni chilei terepre is az argentin teljesítményt, ami eddig sikeresnek tűnik a részéről. "Argentína fantasztikus élmény volt számomra, szinte olyan érzés fogott el a célban, mintha győztem volna." - mondta Mikkelsen. "Határozottan többet akarok elérni Chilében. Az utak nagyon szépek, nagyon érdekesek. Ma reggel a shakedown eléggé csúszós volt, de örülök az eredménynek. Érdekes lesz felfedezni ezt az új ralit.”

A Toyota versenyzői, Ott Tanak és Jari-Matti Latvala a második, illetve a harmadik helyet foglalták be a kezdő kilométereket követően, míg a bajnoki ponttábla első helyén toporgó Thierry Neuville egy negyedik pozícióval lehet elégedett. A belga versenyző számára külön izgalmat tartogat a pénteki versenynap, hiszen a Korzikán és az Argentínában elért elsőségének köszönhetően elsőként vághat neki az ismeretlennek. Az időjárás ugyan kedvezhet, hiszen eddig esett, és az előrejelzések szerint még lesz is csapadék - mindezek ellenére óvatosan tenné próbára a chilei terepet. "Szükségem van egy jó péntekre. Ha ki tudjuk belőle hozni a legjobbat, akkor bármi lehetséges ezen a hétvégén.”  mondta el Neuville a lehetséges győzelmi esélyekre gondolva. „Senki sem tudja pontosan, hogy mit várhatunk ettől a futamtól. Az utak szépek, de folyamatosan változnak. Egy szóval érdekes lesz."

A nagyok között folyamatosan ment az adok-kapok, és a küzdelmekbe természetesen az a két versenyző is próbált beleszólni, akiknek az autóját közvetlen az argentin bukás után példamutató módon rakta össze a szervízcsapat - ők Elfyn Evans az M-Sport részéről, és Esapekka Lappi, aki a Citroen-nek mondhat köszönetet a gyors összeállításért. A shakedown-on egyébként egy 45 perces hosszabbítást is hoztak a szervezők a mentési munkálatok miatt, ugyanis a helyiek egyik nagy kedvence, Pedro Heller a Ford Fiesta R5-össel bukott egyet.

A 2019 Rally Chile shakedown végeredménye:
1. Andreas Mikkelsen – Hyundai i20 WRC 4:46.4
2. Ott Tanak – Toyota Yaris WRC 4:47.4
3. Jari-Matti Latvala – Toyota Yaris WRC 4:47.6
4. Thierry Neuville – Hyundai i20 WRC 4:49.0
5. Elfyn Evans – Ford Fiesta WRC 4:50.1
6. Kris Meeke – Toyota Yaris WRC 4:50.3
7. Sebastien Ogier – Citroen C3 WRC 4:50.4
8. Sebastien Loeb – Hyundai i20 WRC 4:50.9
9. Teemu Suninen – Ford Fiesta WRC 4:51.8
10.Esapekka Lappi – Citroen C3 WRC 4:51.9

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33