l1
l2


 

Érdi Rallye Team: Száguldás a lett murván

Május 28.
Idén is tudott újat mutani az EB lett állomása az Érdi Rally Team versenyzőinek, mert bár ifjabb Érdi Tibor többször versenyzett már korábban, az idei körülmények azonban újdonságnak számítottak.

Május utolsó hétvégéjén a harmadik állomásához érkezett a 2019-es Rali Európa-bajnokság. Hagyományosan a lettországi Liepajában tartják ezt a versenyt, idén viszont a 150 kilométerrel észak-keletre eső Talsi város is csatlakozott a rendezéshez. A Rally Liepaja volt már téli, havas és őszi, sáros verseny is, viszont most a száraz tavaszi időjárás miatt óriási porban kellett megküzdeniük a benevezett párosoknak.

Az Érdi Rallye Team nem volt felkészületlen, hiszen a tavalyi Rally Liepaján teljesítették az első EB versenyüket a Skoda Fabia R5-össel. Az ott megszerzett tapasztalatok nagyon sokat jelentettek ifjabb Érdi Tibor számára, hiszen az autó beállításai terén pontos képet vázolt fel a szerelők számára.

A jól beállított autó tette is a dolgát, mert a szabadedzés első körében Érdiék rögtön az ötödik helyet szerezték meg. A második és a harmadik körben egy a pályán balesetet szenvedett autó miatt a tizenkettedik helyen végeztek, melynek következtében a rajtsorrend választáskor nekik a másnapi negyedik rajtpozíció jutott. Sajnos ez a pályák takarítását jelentette, aminek következtében az első versenynapon tetemes hátrányba kerültek a többiekhez képest és vissza csúsztak a tizenhatodik helyre.

"Az ötödik gyorsaságin túl nagy tempóval érkeztünk meg egy lassítóhoz, ami miatt nem tudtam volna bevenni azt, így nem akartam összetörni az autó elejét és inkább a kikerülést választottam. Ezért az akcióért sajnos kaptunk egy 20 másodperces büntetést. A pályák egyébként szenzációsak, nagyon élvezem, hogy helyenként 130 km/h-val megyünk keresztben, de az élmenőkkel jelen pillanatban még nem tudjuk felvenni a versenyt. Próbálok minél több kilométert menni az autóval, kiismerni minden rezdülését és a célom a szezon végére, hogy stabilan az első 8-ban legyünk." - mondta Ifjabb Érdi a versenyt követően.

A második versenynapon már elég jó pozícióban indulhattak és ez az időeredményeiken is meglátszott.

"Míg szombaton csak a tizenhatodik helyre voltunk jók, vasárnap már tudtunk nyolcadik időt is autózni. Ezeken a pályákon ez volt az első versenyem. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de annál jobban élveztük Tibivel minden méterét." - fűzte hozzá a navigátor Kovács Szabolcs.

A csapat végül az abszolút értékelés 15. helyét szerezte meg, viszont rengeteg értékes tapasztalattal lettek gazdagabbak.

A csapat a lengyel futamot kihagyja, majd júliusban az olaszországi Rally di Roma Capitale-n tér vissza ismét a Rali EB-re.

(x)

 

 

 

 

 

 

 

 

33