l1
l2


 

Itt az Ózd Rally programja

Július 25.
Két teljes versenynappal folytatódhatnak augusztus második felében az országos bajnokság küzdelmei. A sorozat ötödik állomásának Ózd és Salgótarján környéke ad otthont, ahol a Rallye1 mezőnye mellett a Historic és a Rallye2 kategória résztvevői is bőven gyűjthetnek versenykilométereket.

Egy hónappal a rajt pillanata előtt hivatalosan is napvilágot látott az Országos Bajnokság ózdi megmérettetésére vonatkozó versenykiírása. A 2019-es Ózd Rallye az előző évekhez hasonlóan a borsodi városban veszi kezdetét, majd a záró versenynapon Salgótarján környékét veszi be a már ismert gyorsasági szakaszokon. A kategóriák tekintetében mindenki szóhoz jut – a Rallye1, az ORC a Rallye2 és a Historic párosai is betervezhetik az augusztus 23-25. közötti napokat versenyzésre.

A kezdés péntekre tehető, mely napon este várhatóan 6 órai kezdéssel az Ózdi Stadion salakpályáján melegíthetnek be a versenyzők az egyébként teljes egészében aszfaltos pályákat jelentő eseményre. Szombaton érkezik az első nagyobb falat – közel száz versenykilométeren dőlhetnek el az első nap helyezései. Háromszor három kör biztosítja majd az izgalmakat – a Királdi kör 16,1, a hangonyi 7,75 és a zabari 6,94 kilométeres gyorsasági triplázódik szombaton az ORB és ORC mezőny részére.

Vasárnap egy kisebb költözés következik – a versenyben lévő párosokkal közösen Ózdról a szervizpark is költözik Salgótarjánba. A nógrádi város környékén még hat szakasz vár teljesítésre. Salgótarján-Vizslás, Mátrakeresztes-Mátraszentimre és Cered-Zagyvaróna duplázódik, melyet követően nagyjából négy óra magasságában a célceremónián ünnepelhetnek az élmezőny főszereplői.

A nézők számára a gyorsasági szakaszok kezdési időpontja mellett fontos információ még a belépőjegy ténye, mely háromezer forintot jelent, ha minden versenynapon a helyszínen szeretnénk követni a történéseket.

A 2019-es Ózd Rallye versenykiírása

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33