l1
l2


 

Fontos pontokat szereztek

Október 3.
Teljesítette célját az LPWMSport 2WD Kupában érdekelt egysége, az ifj. Kanyik Antal - Kulcsár Dániel duó a 36. Rally Cittá di Bassano futamon és a kétkerekes mezőny képzeletbeli dobogóján várja a Mitropa Kupa szezonzáró versenyét.

"A verseny előtti teszten sikerült egy jó beállítást találnunk és nagyon bíztunk benne, hogy ez jól fog működni" - emlékezett vissza ifj. Kanyik Antal, majd hozzátette. "A versenyen összesen négy pálya várt ránk, amiket kétszer kellett teljesíteni. Igazából nagyon összetett szakaszok voltak, mindegyik más stílusú volt és máshogy kellett állítani rájuk az autót."

Antiék egy közepes idővel kezdtek, ami megítélése szerint kezdésnek jó volt. Folyamatosan állították az autót és más gumikat tettek fel, de továbbra sem volt jó tapadásuk.

"Hoztunk egy döntést, hogy milyen gumikkal versenyzünk, ami nem jött be, hiszen folyamatosan tapadás hiányunk volt. A kezdeti nehézségek után váltottunk az optimális gumira, de az sem működött igazán. Mivel nagyobb hátrányt szedtünk össze, úgy döntöttünk, a célba érés lebeg a szemünk előtt" - tette hozzá Anti.

A srácok végigmentek, megküzdöttek az eredményért és sok fontos pontot szerezek, ami jól jöhet a végelszámolásnál. Igaz a dobogóról pont lecsúsztak, ennek ellenére jól érezték magukat, jó volt a csapat és már nagyon várják a szezonzáró 56. ADAC 3-Stadte-Rallye-t.

Az LPWMSport Partnerei: CREDOBUS, Lisztes Trans Kft., KF Service Solutions Kamion Fényező Kft., M6 L.O.G Kft., Millers Oils, Expert Lajta Kft., Hankook Racing Tyres, Diesel DR, Total, Bus Center Kft., Hungarofék Kft., REDO Water Systems Kft., Kaláka Pincészet, B EURO CAR Kft.

ifj. Kanyik Antal partnerei: Exclusive Change, Exclusive Tours, Pentolt Kft., Kroon Oil, Elaforg 2000 Kft., Hidra Kft., 3D iClone, Kanyik Autószerviz, SRTeam, Atech Racing, Brian James trailers

LPWMSport

 

 

 

 

 

 

 

 

33