l1
l2


 

A Hyundai hosszabbított Sordóval

Október 9.
A világbajnokság jövő évi felállása körül még sok a kérdőjel, az első szerződéshosszabbítás azonban már meg is történt. Dani Sordo 2020-ban is a Hyundai Motorsport szárnyai alatt folytatja - újabb egy éves szerződést kínált fel az egyesület, mellyel a spanyol versenyző immáron hetedik szezonját teljesítheti a csapat színeiben.

Az előzetes tervek alapján Dani Sordo 2020-ban a tizennégy világbajnoki állomásból hét alkalommal állhat majd rajthoz egy Hyundai i20 Coupe WRC-vel és Carlos del Barrio navigálásával. A 36 éves versenyző a kezdetektől, azaz 2014-től aktív részese a csapat alakulásának, és testközelből követhette le az autó minden egyes porcikájának változását a fejlesztések során. Versenyzései alkalmával kilenc dobogós helyet csípett el a Hyundai számára, beleszámítva a látványos szardíniai győzelmét is az idei szezonban.

A spanyol rendkívül sikeres 2019-es évet tudhat magának - karrierje egyik legkövetkezetesebb és legversenyképesebb hónapjait tudta le annak ellenére, hogy csak hét eseményen vett részt. A szardíniai elsőség feledhetetlen a számára, a soron következő spanyol futam pedig a hazai pálya előnye és a rajongók szeretete miatt különleges helyet foglal el a szívében, amelyen egyértelműen bizonyítani szeretne.

Dani Sordo: "Örülök, hogy a hetedik egymást követő szezonban folytathatom a Hyundai Motorsport támogatásával a sorozatot. A csapat számomra valóban olyan lett, mint egy család, és fantasztikus pillanatokat éltünk át együtt. A legfontosabb emlékem a szardíniai győzelem, ám az évek során sok kellemes pillanattal gazdagodtunk, ideértve a kettős győzelmet Németországban az első évünkben. Nagyon boldog vagyok és jól érzem magam a csapattal, de ugyanolyan fontos, hogy versenyképesnek érzem magam. A Hyundai i20 Coupe WRC egy erős autó minden felületen, és Carlos mellett sok jó időt futottunk meg, még akkor is, ha az eredmények nem mindig a tervek szerint alakultak. Örülök, hogy lehetőségem van arra, hogy 2020-ban hét versenyen képviselhessem a csapatot."

Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke: "Dani megmutatta ebben a szezonban, hogy továbbra is a világbajnokság egyik legsokoldalúbb és legversenyképesebb versenyzője. Szardínia győzelme kivételes teljesítmény volt, ám a többi eseményen is megmutatta tempóját és potenciálját. Mindezek fényében logikus döntés volt, hogy egy évig folytatja a csapatunkkal - a hetedik egymást követő idényben a Hyundai Motorsport versenyzőjeként."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33