l1
l2


 

Három párost támogat a VB-n a francia szövetség

Január 8.
A fiatal tehetségeket felkaroló FFSA kezdeményezés az idei esztendőben is tovább folytatja menetelését, idén Yohan Rossel, Pierre-Louis Loubet és Adrien Fourmaux élvezi a szövetség támogatását.

Az FFSA Francia Rally Csapata, amelyet azért hoztak létre, hogy fenntartsa a lehetőséget a fiatal tehetségek számára a legmagasabb szintű versenyzésre, 2020-ban folytatja ezt a küldetést. Ebben az évben Yohan Rossel, Pierre-Louis Loubet és Adrien Fourmaux csatlakozik a kék, fehér és piros színeket képviselő gárdához. A szezon folyamán a három versenyzőt az FFSA támogatja, több képzésen vehetnek részt, különösen az FFSA akadémia helyiségeiben.

Yohan Rossel, akinek csodálatos éve volt 2019-ben, hiszen mindössze 24 éves korában képes volt elnyerni a francia bajnoki címet, egy Citroen C3 R5-össel vesz rész a 2020-as WRC3-as világbajnokságon. Az első fellépésre nem is kell sokat várni, ugyanis Monte-Carlo-ban már autóba is pattanhat 2020. január 23-26. között.

Yohan Rossel 2020-as programja a WRC3-ban: Monte Carlo (január 23–26.), Portugália (május 21–24.), Olaszország (június 4–7.), Finnország (augusztus 6–9.), Németország (október 15–18.), Nagy-Britannia (október 29. – november 1.)

Adrien Fourmaux, aki folytatja a program keretében már megkezdett karrierjét, a brit M-Sport csapat által lépett be WRC2-es versenyzőként. A 2016-os „Rallye Jeunes” díjas és a 2018-as francia Junior Ralibajnok legalább hat fordulóban fog versenyezni az új Ford Fiesta R5 MKII-esben.

Adrien Fourmaux 2020-as programja a WRC2-ben: Monte Carlo (január 23–26.), Svédország (február 13–16.), Portugália (május 21–24.), Olaszország (június 4–7.), Finnország (augusztus 6–9.), Németország (október 15–18.)

Végül, de nem utolsó sorban az uralkodó WRC2 világbajnok, Pierre-Louis Loubet a legmagasabb szintre léphet, és egy WRC autó fedélzetén megmérkőzhet a legnagyobbakkal. A fiatal korzikai srác, aki 2016 és 2018 között már volt tagja az FFSA Francia Rally csapatának, folytatja a ranglétrán való feljebb haladást. Két csapattársa a Monte-Carlo Rally alkalmával már meg is kezdheti a szezont, Pierre-Louis debütálása egy kicsit később várható a szezonban. Programjának részleteit a következő hetekben teszik közzé.

Az FFSA csapatának három versenyzője január elején is keményen dolgozik, ugyanis az elmúlt napokban folyamatos képzésekben részesülnek. Nicolas Bernardi nemzeti edző gondoskodik róluk, és a három francia reménység már testileg is felkészült a 2020-as szezonra Uzés városában.

Nicolas Deschaux, az FFSA elnöke: "Yohan Rossel, Adrien Fourmaux és Pierre-Louis Loubet teljesítménye a 2019-es szezon során rejlő lehetőségek fényében egyszerűen kiváló volt. Nem okozott fejtörést részünkről, hogy ezt a három pilótát milyen módon integráljuk az FFSA csapatába. A rali világbajnokság három legfontosabb kategóriájába kerülnek, és természetesen örülünk fiatal, tehetséges versenyzőink fejlődésének, akiket a szövetségi csapatunknak köszönhetően évek óta támogatunk. A pénzügyi támogatás mellett három versenyzőnket rendszeres, intenzív sportképzéssel látjuk el, amelyet nemzeti edzőnk, Nicolas Bernardi koordinálja. Szeretnék mindhárom kiválóságunknak igazán nagyszerű 2020-as szezont kívánni."

Yohan Rossel: "Nagyon örülök, hogy visszatérhetek a francia csapatba. Kivételes lehetőség számomra, hogy részt vehetek egy nemzetközi programban az FFSA színeiben. Az FFSA szövetségi edzőinek sportszerű nyomon követése elősegíti a lehető legjobb felkészülésünket és a szezon során a lehető legjobb formánk felállítását, amelyekkel igazán határozott lehetek, hiszen ismerem a gyártót, a csapatot és az autót. A célom az lesz, hogy maximalizáljam a teljesítményemet és megpróbáljak pontokat gyűjteni. Alig várom, hogy elkezdjem a szezont!"

Adrien Fourmaux: "Nagyon boldog voltam, amikor hallottam, hogy kiválasztottak. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a francia csapat és az FFSA színeit képviselhetem. A Rallye Jeunes díj, a francia Junior Bajnokság és az első szezonom után ettől jobb folytatást el sem tudnék képzelni. A 2019-es szezon során rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem és felfedeztem a legtöbb olyan felületet, amellyel meg kell birkóznunk a világbajnokságon. Nagy bizalommal kezdem meg a 2020-as szezonomat, mivel kevesebb ismeretlen tényezővel fogok küzdeni, és célom az lesz, hogy felmérjem a kihívásokat. Az FFSA mellett az M-Sport színeit is képviselem, így egyértelműen csak a bizonyításra szeretnék összpontosítani."

Pierre-Louis Loubet: "Ez egy új, nagyon fontos és pozitív lépés számomra. Nagyon elégedett és büszke vagyok arra, hogy ismét a francia csapat áll mögöttem. Remélem, hogy az FFSA támogatása segíteni fog nekem, hogy tovább fejlődjek egész évben. A szövetségi edzői rendszer, amelyet már jól ismerek az FFSA színekben eltöltött három szezonom után, mind műszaki, mind sport szempontjából nagyon jó lesz számomra."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33