|
Március 31. A Rally1 autók következő generációja - melyeket a mai napig WRC néven ismerünk - tovább folytatja a jelenlegi látványos külső elemekkel a megjelenéseket, de nagy hangsúlyt fektet a költségcsökkentésre és a fenntarthatóságra, miközben a sport csúcsát elérhetőbbé teszi a jelenlegi, és esetlegesen újonnan érkező gyártók számára. Az új, azaz a 2022-es Rally1-es autók, amelyekbe elsőként építik majd be a hibrid technológiát, továbbra is szorosan kötődnek az utcai autókhoz, amelyekből születtek, miközben jelentős szabályozási változtatásokat tartalmaznak. Amikor az FIA jóváhagyta a legfrissebb szabályokat, az első nagy változásra a jelenlegi autók bevezetésekor, azaz 2017-ben került sor, mely szezonnal a legfontosabb üzenete az volt a szabályhozóknak, hogy az autók továbbra is szemet gyönyörködtetőek és megbízhatóak tudnak lenni. Az autók természetesen továbbra is négykerékmeghajtásúak lesznek, de egy egyszerűbb átviteli rendszerrel lesznek ellátva, amely öt sebességfokozatot fog jelenteni, aktív középső differenciálmű nélkül. Autónként egyébként évente legfeljebb hat sebességváltó egység használata lesz megengedett. A felfüggesztés szintén kevésbé bonyolult és rövidebb úton jár, egyenesebb és egyszerűbb lengéscsillapítóval és kerékaggyal kerül tervezésre. A fékek folyékony hűtése már nem engedélyezett, illatve a gazdaságosságot szem előtt tartva az leegyszerűsítik az üzemanyagtartály alakját. „A Rally1 rendeleteinek hozzáférhető jellege gyorsan lehetővé teszi a gyártók számára a győzelemért való küzdelmet, míg a teljesítmény egyenlősége segít erős versenyt biztosítani a világ legjobb versenyzői között." - mondta el az FIA egyik illetékese. „Ezek az új szabályok az FIA szakértőinek több hónapon át tartó szigorú elemzésének és vizsgálatának eredményei, szorosan együttműködve a sorozatban résztvevő gyártókkal, minden tervezési költséggel, amely a kézzelfogható haszon bemutatásához szükséges.” A 2022-es újtípusú autókra vonatkozó jelenlegi eljárásokat követő motorszabályozás, a hibrid technológia specifikációjának és megvalósításának további részleteit a WRC bizottság a májusi ülésén fogja megvitatni. Lara |
33 |