l1
l2


 

Hadik: Izgalmas kilométerek és győzelem Domaházán

Június 22.
Győzelemmel ünnepelte az Integra Group Rally keretében nyújtott teljesítményét Hadik András. Az MKII-es fejlesztésű Ford Fiesta R5 egyre hatékonyabban szeli a kanyarokat a miskolci versenyző kezei alatt, így eredményesebb felkészülési megmérettetést nem is kívánhatott volna az Országos Bajnokság közelgő rajtja előtt.

Hadik András és navigátora, Kertész Krisztián legnagyobb örömére szépen sűrűsödnek a mindennapok ralis vonatkozásban az elmúlt hetekben csendesedő világjárvány következtében. A páros számára június második hétvégéjén egy kisvaszari esemény adta meg a szezon kezdőlendületét, míg egy héttel később, azaz június 20-21. között az Integra Group Rally-t szemelték ki a fiúk. A futam szinte a kertek alatt zajlott, hiszen Miskolctól nem messze, közel nyolcvan kilométerre került megrendezésre a Rally3 Bajnokság Északi Régióját megcélzó esemény, melyre ezúttal is bizakodva várták a szervezők a licenszes résztvevők rajthoz állását. András egészen jól ismeri a Domaháza-Zabar között meghúzódó kanyarokat, így határozottan a nevezés leadása mellett döntött a DVTK SE színeiben eredményesen mozgolódó versenyző. Külön érdekessége lett volna a programnak a szombat délutánra tervezett prológ, melyet az Ózdi Stadion komplexumában egy salakpályás körözéssel tudhattak volna le Andrásék, ám az elmúlt napok esős időjárása mindenki legnagyobb sajnálatára használhatatlanná tette a pályát - a hatalmas mennyiségű vizet az erre kialakított rendszer már nem tudta elvezetni, melynek következtében a szervezők végül a bemelegítő autózás lefújása mellett döntöttek.

A szombati menetrend az időjárás viszontagságai miatt ugyan borult, de vasárnap reggel fél 8 magasságában útnak is indulhattak a srácok az első gyorsasági szakasz teljesítésére, mely Domaházáról rajtolt el, és közel hét kilométer megtétele után a zabari célban ellenőrizhették időeredményüket. Andrásék versenynapja álmosan indult, ugyanis rögtön az első rajtnál beragadt a Fiesta R5, így ennek fényében az elsőre futott negyedik időeredmény még viszonylag jónak is számíthat, de mindenképpen egy olyan pozíció, amire még lehet építeni az elkövetkezendő szakaszok során. Az ébresztő tökéletesen sikerült, hiszen a zabari oldalon történő várakozás idejében András átgondolta a kilométereket, melynek meg is lett az eredménye – szakaszgyőzelemmel érkezett vissza Domaházára a szervizparkba, és a legjobb időeredmény megszerzésével kategóriájában is feljebb léphetett egy pozíciót. A harmadik gyorsasági a szervezők döntése miatt etapként került teljesítésre, így csak laza tempóban gurulhatott át a miskolci kettős a hét kilométeren. Ezt követően a folyamatos kitartás és akarat került a középpontba - a legújabb generációs Ford Fiesta R5-ös utolérhetetlen volt, melynek köszönhetően Hadik András és Kertész Krisztián tíz másodperces előnnyel az Integra Group Rally legjobbjaként ünnepelhetett vasárnap késő délután az Ózdi Stadion díjátadó ünnepségén.

Hadik András: "A kisvaszari futam után ez alkalommal is a beállítások minél hatékonyabb megismerése volt számomra a cél, de nem tagadom, hogy emellett a győzelem elérése is a szemem előtt lebegett. Az autót egyre jobban megismerem, magabiztosabb vagyok benne, mint egy héttel ezelőtt, így kifejezetten örülök, hogy Domaházán is lehetőségünk volt rajthoz állni az elmúlt hétvégén. Kicsit nehezen indult a versenynap, ugyanis valamiért másodikban próbáltam elrajtolni, de nagy hátrányom szerencsére nem lett belőle, és a kilométerek előrehaladtával egyre bátrabban nyúltunk a srácokkal a szervizben a beállításokhoz is. A nap második felében egy kis esőt is kaptunk, mely új megközelítést igényelt részemről - a Fiesta jól vette az akadályt, bár én a kelleténél óvatosabban jöttem le ekkor a gyorsról. Összességében nagyon jó hétvégén vagyunk túl, kifejezetten örülök a nap folyamán elért négy szakaszgyőzelemnek, és már nagyon várjuk az Országos Bajnokság július közepére tervezett rajtját."

A Hadik Rallye Team partnerei: Kazy-Ker, Hídépítő Zrt., Zomko Kft., MUT-hungária Kft., KLA trans, Diósgyőri Fogaskerék Gyártó Kft., Saubermacher-Magyarország Kft., Miga-Metall Kft., Micromax Kft., Triut Kft., Festék 96 Kft., Kutiker Produkt Kft., Euro Profil Kft., Frekvencia 2000 Kft., Szerviz-Sped Kft., Ferrion Kft., Euro Cargo Express Kft., Ko-va Kft., K-kontúr Kft., Sándor Attiláné e.v., Komáromi Trans Kft., Kalmár Plusz Kft., Körös Print-Pack Kft., Olp-Tech Kft., Rizoház Ingatlanforgalmazó Kft., Atagoo Travel Kft, Dokucentrum Kft., Gabura Motorsport Kft.

Hadik Rallye Team

 

 

 

 

 

 

 

 

33