|
Június 24. Hosszú várakozás után 2020. július 18-19. között kerülhet megrendezésre az Országos Rali Bajnokság idei első futama. A kényszerű változtatások után a Steelvent Ózd Rally egy versenynapos programmal várja a rajthoz álló párosokat és a nézőket egyaránt. A szombati napon nagy tennivalójuk nincs a résztvevőknek, csupán a rajtceremónia kerül megrendezésre a nagyközönség előtt. Vasárnap egy vérbeli ralis nap szemtanúi lehetünk, ha kilátogatunk a Mátra övezte már-már legendásnak számító erdei gyorsasági szakaszaira. A kora reggeli szervizparkos ébresztő után az első gyorsasági szakasz rajtjára Salgótarján peremén kerülhet sor - kazári céllal első nekifutásra egy közel öt kilométeres szakasszal kezdhetik meg a rajthoz álló párosok az Országos Bajnokság 2020-as szezonját. Ezt követően második szakaszként egy igen nagy falat következhet - Bátonyterenye és Mátraalmás közötti 26 kilométeres pályát kell teljesíteni. Harmadik gyorsként Mátraszentimre és Mátrakeresztes zárja tíz kilométerével az első kört. A nap hátralvő részében még két kör vár az elsőosztályú mezőnyre. Az esemény során a nagyok mellett az ORC mezőnye is megkezdheti az idei menetelését. A szervezők továbbá a másodosztály és a Historic kategória párosainak nevezését is várja a július 19-ei versenynapra. A 2020-as Steelvent Salgó Rally versenykiírása Lara |
33 |