|
Július 20. A második gyorsasági szakaszon azonban defektet kaptak, amivel három és fél percet veszítettek. Ebből közel kettőt sikerült ledolgozniuk és a D csoport harmadik, a historic abszolút negyedik helyére jöttek fel. "A 27 km-es bátonyterenyei gyorsaságitól tartottunk a verseny előtt is - mondta Wirtmann. - Tudtuk, hogy nagyon defektveszélyes, ezért minden gödröt, minden követ kikerültem. Az első körben, a harmadik kilométernél valami kiszúrta a gumit, nem tudom, mi lehetett az. Annyira lassan eresztett le, hogy Joti az első ötszáz méteren nem is érezte. 24 km volt még hátra. Normális körülmények között megálltunk volna kereket cserélni, de annyira szűk volt az út, hogy két autó nem fért volna el rajta biztonságosan és az életünket jobban féltettem, mint a felnit. Előbb a gumi foszlott le, aztán a felni kezdett deformálódni, majd megszorult, onnantól kezdve a féktárcsával együtt elkezdett kopni. Gyakorlatilag mindent elpusztítottunk a jobb elején, a felnit, a féktárcsát, a futóművet, a stabilizátort. A gyorsasági után a srácok összerakták a futóművet, de a féktárcsát nem tudták kicserélni, ezért jobb elől nem volt fékünk, azon a gyorsaságin még óvatosan jöttünk le. Utána volt egy egyórás szerviz, ott rendbe rakták a az autót, utána minden gyorsaságit megnyertünk. A felnit viszont elvesztettük, mondtam is a főmérnökúrnak, Benitónak, hogy igazán megjavíthatná a második kör végére, hiszen a fele még megvan." "A két műszaki hibás gyorsaságit leszámítva minden rendben volt - vette át a szót Kerekes Joti. - Bátonyterenyén a második körben 3 perc 58-cal jöttünk jobb időt, mint a defekttel. Hat gyorsasági alatt jöttünk fel a 11. helyről abszolútban a 4.-re, D csoportban pedig a harmadikra. Kihoztuk a helyzetből a lehető legtöbbet. A következő versenyeken több pontot kell gyűjtenünk." Az Országos Historic Ralibajnokság második futama a Miskolc Rali lesz augusztus 15–16-a között. WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI Textura Sport Club |
33 |