l1
l2


 

Alakul a mezőny az Eger Rallyra

Augusztus 27.
Több mint száznyolcvan páros jelezte részvételi szándékát a magyar bajnokság harmadik futamára - az elsőosztály és több külföldi résztvevői mellett az Eger Rallye szakaszain az ORC, a másodosztály és a Historic mezőnye is harcba száll a pontokért.

Egy sikeres salgói kezdés, és egy tragikus miskolci hétvége után szeptember 5-6. között folytatódhatnak az országos rali bajnokság küzdelmei Eger városában és a környező erdei, aszfaltos gyorsasági szakaszokon. Az eseményen több kategória is megküzdhet a pontokért – az elsőosztály és az ORC mezőnye mellett a másodosztály és a Historic résztvevői gyűjthetik a versenykilométereket.

A nagyok között, a Rally 1 és az ORC mezőnyében nyolcvanöten próbálnak szerencsét – az augusztus 25-éig beérkezett nevezéseket tekintve tizenkilenc R5-ös autónak szoríthatunk majd a pálya szélén. Az élmezőnyt jelentő modellek közül a Skoda viszi a prímet – Fabia társaságában toporoghat a rajtvonalnál Botka Dávid, Csomós Miklós, Német László, Órai, Balázs, Ollé Sándor, Osváth Péter, Tóth Tibor, Trencsényi József, Vánsza Zsolt, Velenczei Ádám, Vizelli Károly és Vincze Ferenc. Egy Volkswagen Polo R5-ös Turán Frigyes jóvoltából borzolhatja a kedélyeket, míg Lovász Pál a Hyundai i20 R5-öst, Csucsu pedig a C3-ast viszi a Heves megyei utakra. Kék oválból négyet láthatunk – Balogh János, Bodolai László, Hadik András és Klausz Kristóf pattanhat bele egy-egy Fiesta R5-ösbe.

Komoly csata várható a közel húsz királykategóriás autót felvonultató eseményen, hiszen hiába fogunk szeptembert írni a rajt pillanatában, a koronavírus miatti halasztásokat figyelembe véve még szinte csak a szezonkezdésnél járunk. A tavalyi futamot Vincze Ferenc teljesítette a leggyorsabban, mögötte akkor Turán Frigyes végzett, így ők ketten mindenképp esélyesként várhatják a szeptember 5-ei rajtot. További érdekesség még a szezonnyitó salgói futam alakulása, hiszen ott pont fordított volt a sorrend – a Korda Racing által felkészített Polo R5-össel versenyző Turán aratta le a babérokat, és nyomában Vincze Ferenc érkezett. Azonban rajtuk kívül több páros is a győzelem igényévbel szállhat harcba, mint például a 2018-as bajnok Hadik András, Velenczei Ádám, de érdemes lesz figyelni Csomós Mixire, Német Lackóra és Klausz Kristófra is. Rajtuk két külföldi páros is versenybe szállhat az R5-ösök között, Csehországból Petr Semerád érkezik, valamint az állandó EB résztvevő Albert von Thurn und Taxis is ott lehet a rajtnál, annak ellenére hogy az eddig publikált listán még nem szerepel a neve.

Az eseményen tehát sikerre éhes autókból és tehetséges versenyzőkből nem lesz hiány – a szeptember első hétvégéjére tervezett futam szombati versenynapján ugyan csak két szakasz kerül teljesítésre, a kihívás nem lesz könnyű, hiszen a versenytáv közel ötven kilométert fog lefedni. Vasárnap teljes versenynappal a már-már legendásnak számító erdő övezte szakaszokon csaphatnak össze a bajnoki pontokért nyolcvanöt versenykilométer keretében.

A Q8 Oils Eger Rally nevezési listája

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33