l1
l2


 

Visszatérne a VB-re az Acropolis Rally

Szeptember 3.
, A Rali VB egyik legismertebb versenyének, a görögországi Acropolis Rally szervezői keményen dolgoznak, hogy 2022-ben visszatérjenek a legek sorozatába. A görögök jövőre egy EB futamot szeretnének rendezni, rá egy évre pedig már a VB menetrendjében tartanának igényt egy helyre.

A dirtfish.com oldala úgy tudja, hogy a görög esemény a következő szezonban a rali Európa Bajnokságba való felvételt fogja szorgalmazni két év kihagyás után, majd rá egy évre a VB naptárába szeretnének visszakerülni.

Jari-Matti Latvala 2013-as győzelme óta nem látták a sorozatban a legendásan murvás szakaszokat. Görögország autósportot irányító testülete hetek óta rendszeres kapcsolatban áll a WRC promóterével annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb visszatérhessen eseményeinek listájára. A Görög Autósport Szövetség első mozdulatára akkor került sor, amikor Lefteris Avgenakis sportminiszter júniusban, Athénban, az Akropolisz mellett bejelentette, hogy a motorsport nagy eseményeit visszahozza Görögországba. Avgenakis hangsúlyozta a WRC Promoterrel kötött lehetséges megállapodást a csapatok közötti WRC tesztelések lebonyolításáról. Ezek a megbeszélések azonban elakadtak, amikor a csapatok nem tudtak közös megállapodást találni a teszt időzítésében. De a munkálkodás továbbra is megmarad, hogy a sorozat klasszikus futama ismét megrendezésre kerüljön. Kyriakos Mitsotakis, Görögország miniszterelnökének támogatása sem utolsó szempont - készen áll a költségvetés lekötésére, hogy visszahozza a VB-t hazájába, erősebb helyzetbe hozva Görögországot.

Avgenakis a dirtfish megkeresésére határozottan azt mondta, hogy az Acropolis Rally kész visszatérni a sorozatba: "A görög kormány és a sportminisztérium határozottan támogatja az autósportot, és hajlandó együttműködni a Görög Autósport Szövetséggel és az FIA-val a nemzetközi motorsport-események rendezése érdekében. Kétségtelenül szeretnénk újból vendégül látni a világbajnokságot Görögországban."

Először 1951-ben rendezték meg a görög eseményt. Az Acropolis 22 évvel később a VB egyik alapító versenye volt, és a rajongók kedvence maradt - ha valami kihívást jelent a világ legjobb raliversenyzői számára, az pontosan ez a futam. A murvás részeket a finanszírozás hiánya azonban kiszorította a világbajnokságból egészen pontosan 7 évvel ezelőtt.

Bizonyos források megerősítették, hogy a régi csapat nagy részét mozgósították, és a következő szezon lehetséges útvonalán dolgoznak, mely az európai sorozatban bizonyíthat - reálisnak pedig a 2022-es visszatérést tartják a világbajnokságba.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33