![]() |
|
Szeptember 8. "Szombaton az első gyorsaságit egy kicsit jobban meg akartuk nyomni, de lengéscsillapító problémánk volt, mind a két hátsót ki is kellett cserélni, ennek ellenére vezettünk - mondta Wirtmann. - Vasárnap egy kicsit óvatosabban kezdtünk, de nagyon erős a mezőny, Hoffer Zsoltinak ha nincs problémája, minden gyorsaságin veszélyes, Zsírpapa most is vért ivott, nagyon jól ment, de Balogh Sanyival és Kreicsi Bálinttal is egyre jobban kell számolni. Sima győzelemnek tűnhet, de nem lehetett egy pillanatig sem lazsálni. Úgy számoltuk, hogy az Eger Rally pályái jobb minőségűek, mint a miskolciak, ezért lejjebb ültettük az Escortot, de sajnos a bakhátakat itt is megérezte az autó, így a következő versenyre újra felemeljük. Rengeteg padkavédelem volt, de így is rettenetesen kihordásosak voltak a pályák. Már a tréningen készültünk rá, úgy írtuk az itinerünket, nagyrészt el is találtuk. A tavalyi Mecsek Rally óta ez volt az első problémamentes versenyünk és az első győzelmünk. Az elmúlt 13 évben nem volt ekkora szünet két győzelmünk között. Nekünk is furcsán hangzik, hogy szeptemberben szereztük az idei első győzelmünket, de ez egy ilyen szezon. Reméljük, hogy még sok jó versenyünk lesz.“ WIRTMANN FERENC–KEREKES JÓZSEF 2020-AS EREDMÉNYEI WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI Textura Sport Club |
33 |