l1
l2


 

Hadik: Kitartásunk eredménye a harmadik pozíció

Szeptember 15.
Döcögős kezdés után dobogón ünnepelhette meg egri szereplését Hadik András. Az Országos Bajnokság harmadik futamán megszerzett pontok határozottan jól jönnek a miskolci versenyzőnek, aki kettős érzelmekkel gondol vissza a 2020-as Eger Rallye versenynapjaira.

Izgalmasan indult a 2020-as Eger Rallye (szeptember 5-6.) a Hadik András – Kertész Krisztián kettősnek. A Ford Fiesta R5-ös legújabb generációját már magának érző versenyző számára a versenyhétvége előtti csütörtöki napon igen komoly fejfájást okozott a kék ovál. Egy műszaki probléma próbált meg gátat szabni a sikeres szereplésnek, melynek következtében még az is megfordult András fejében, hogyha nem sikerül gyorsan felülkerekedni a felmerülő helyzeten, akkor a rajthoz állás is veszélybe kerülhet. A modell iránti elkötelezettség és szakértelem azonban meghozta gyümölcsét – péntekre virradóra a Fiestát profi módon helyrepofozták, így a csapattal együtt azonnal meg is kezdték útjukat a Heves megyei székhelyre, ahol az Országos Rali Bajnokság harmadik futamának pontjaiért folytatódhattak a küzdelmek.

A kötelező géptávételi procedúrákat kipipálva egy egri rajtceremónia keretében folytatódott az esemény, melyek után nem is következhetett más, mint maga a verseny - a küzdelem az idővel. Szombaton este negyed hétkor rajtolt el az Eger Rallye legelső gyorsasági szakasza, mely közel huszonnégy versenykilométert jelentett a Pétervásári elág és Sirok között kijelölt aszfaltos részen. Kezdésnek egy negyedik helyet hozott össze a miskolci páros, ami egy erős élmezőnybeli szereplést jelentett. Pár perces szervizkitérő után már teljes sötétségben, fél kilenc után a mezőny még egyszer megismételte a több mint húsz kilométeres gyorsaságit. Itt már minden a helyén volt, melyre tökéletes bizonyíték maga a szakaszgyőzelem, ami nemcsak a legelőkelőbb pozíciót jelentette Andrásék számára, hanem az összetettbeli értékelésben egy hely javítását is eredményezte, azaz a dobogó legalsó fokára kapaszkodhattak fel.

Vasárnap az esemény teljes versenynapját jelentette, mely nem kevesebb, mint nyolcvanöt versenykilométert foglalt magába kilenc gyorsasági szakaszra elosztva. A feszített menetrend korai kezdést jelentett, mely András számára nem feltétlen kedvező, hiszen a tapasztalatai alapján valahogy mindig nehézkesen indulnak azok a futamok, ahol reggel nyolc óra előtt szükséges elrajtolni. Az időeredmények folyamatosan erős szerepléseket mutattak, ám szakaszgyőzelmet a nap folyamán nem sikerült begyűjtenie mindazok ellenére, hogy a délelőtti negyedik részen megtörtént az ébresztő - leállt a Ford motorja. Ettől jobb motiváció nem is kellett - a kora délután folyamán érkeztek a második leggyorsabb idők, sőt, a futamzáró Power Stage kilométerei keretében is éppen hogy csak elmaradt a legjobb pozíciótól.

A 2020-as Eger Rallye a kezdeti történések fényében mindenképpen egy sikeres versenyhétvégének mondható a miskolci Hadik András - Kertész Krisztián páros részéről. Az idei bajnokság erős mezőnyében minden pont jól jöhet, és az egri utak jelentette harmadik hely mellé határozottan jól jönnek azok a plusz pontok, melyek a Power Stage második időeredménye jelentett.

Hadik András: "Érdekesen indult az egri verseny számunkra. Csütörtökön volt egy műszaki problémánk, ami egy kis fejtörést okozott, hiszen nem tudtuk azonnal orvosolni a helyzetet. Összedugtuk a fejünket, tanakodtunk, és próbálkoztunk, aminek meg is lett az eredménye - nagyjából éjfél magasságban láttuk, hogy sikerrel jártunk, és rajthoz állhatunk az Eger Rallye-n."

"A szombati késő délutáni, esti kilométerek tetszettek, főként a második kör adott plusz adrenalint azzal, hogy teljes sötétségben versenyezhettünk. Ez meg is látszódott az eredményen, sikerült szakaszgyőztesként befejeznem a siroki részt. Az estét a harmadik helyen zártam, így optimistán vártam a következő napot, melynek során kilenc szakasz várt ránk."

"A teljes versenynap reggelén éreztem, hogy nem vagyok a toppon, tényleg nem jönnek be ezek a hajnali ébredések. Ilyenkor mindig kell valaminek történnie ahhoz, hogy megrázzam magam. Mindezek mellett az is picit visszafogott a tempóban, hogy az egri utakon valahogy sohasem sikerül felvennem a megfelelő ritmust. Az Eger környéki szélesebb utak nem igazán fekszenek nekem, de mindezek ellenére végülis jól éreztem magam a hétvégén. Gratulálok a fiataloknak – Vincze Feri és Velenczei Ádám ügyesen vették az akadályokat, megérdemelték a dobogót a fiúk."

A Hadik Rallye Team partnerei: Kazy-Ker, Hídépítő Zrt., Zomko Kft., MUT-hungária Kft., KLA trans, Diósgyőri Fogaskerék Gyártó Kft., Saubermacher-Magyarország Kft., Miga-Metall Kft., Micromax Kft., Triut Kft., Festék 96 Kft., Frekvencia Bt., Kutiker Produkt Kft., Euro Profil Kft., Frekvencia 2000 Kft., Szerviz-Sped Kft., Ferrion Kft., Euro Cargo Express Kft., Ko-va Kft., K-kontúr Kft., Sándor Attiláné e.v., Komáromi Trans Kft., Kalmár Plusz Kft., Körös Print-Pack Kft., Olp-Tech Kft., Rizoház Ingatlanforgalmazó Kft., Atagoo Travel Kft.

Hadik Rallye Team

 

 

 

 

 

 

 

 

33