l1
l2


 

A Hyundai elköszön Loeb-től

Október 2.
Két év után elengedi a kilencszeres világbajnokot a Hyundai Motorsport - Sebastien Loeb a Prodive tereprali csapatában folytatja pályafutását.

A Hyundai Motorsport október elsejével megerősítette, hogy az FIA kilencszeres rali világbajnokával, Sebastien Loeb-bel kötött megállapodása a sikeres kétéves együttműködés után nem kerül meghosszabbításra. Loeb, Daniel Elena társaságában, csatlakozott a Hyundai Motorsporthoz a 2019-es szezon kezdetén, és az együttes számára két dobogót csíptek el az adott évi Chile Rally-n, valamint pár hete a Török Rally-n. A francia duó tavaly hozzájárult a csapat technikai csomagjának fejlesztéséhez, melyre tökéletes bizonyíték a Hyundai Motorsport év végi konstruktőri elsősége.

A csapat nem tudta kihasználni Loeb tapasztalatait a világjárvány sújtotta 2020-as szezonban, mivel a kenyai és új-zélandi futamokra tervezett részvétele nem valósulhatott meg. A legutóbbi török fordulóban a kettős megmutatta, hogy nem vesztette el ragyogását, komoly küzdelmet vívtak a győzelemért, végül pedig a második helyen ünnepelhették meg a durva körülmények jelentette sikereket.

A jövőre vonatkozóan csupán annyit árultak el, hogy a Hyundai Motorsport továbbra is nyitott Loeb és Elena felé, ha valaha is alkalom vagy igény adódik az újbóli együttműködés lehetőségére. A 2021-es terepralis szereplésekhez sikereket kívánnak az alzenauiak.

Sebastien Loeb: "Itt vagyunk a Hyundai Motorsport kalandjának végén - és micsoda kaland volt ez! Rendkívül hálás vagyok azért a lehetőségért, amelyet kaptam e két év alatt azzal, hogy részleges programot kínáltak számomra, teljes összhangban az elvárásaimmal, nagyon profi csapatban és kellemes légkörben. Ez a két év rendkívül gyorsan telt el - ez az év is több hónappal mondhatni lecsökkent a világjárvány következtében -, de karrierem részét képezik majd, és remélem, hogy egy újabb gyártói címhez járulhatok hozzá. Számomra a Hyundai Motorsport a legjobb WRC autót adta, amivel valaha is versenyeztem, és örültem, hogy a legmagasabb szinten ismét bizonyíthattam a legújabb generációs autóval. 2021-ben új fejezet nyílik számomra a Prodrive-val a terepraliban, de ki tudja, lehet még fogok ralizni; sem a Hyundai Motorsport, sem én nem akarom végleg lezárni ezt az együttműködést."

Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke: "Amióta Seb és Danos 2019-ben csatlakozott csapatunkhoz, kiváltságot élvezhettünk abban, hogy rengeteg szakértelem és tapasztalat áll rendelkezésünkre csapatunkban. Működésünk minden területe közvetlenül vagy közvetve profitált belőlük. A srácok határozottan hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt szezonban küzdjünk - és megnyerjük - a bajnokságot. Tudásukat és elkötelezettségüket tökéletesen bizonyították az olyan kihívásokkal teli futamokon, mint Chile vagy éppen Törökország. A járvány azt jelentette, hogy nem tudtuk oly módon bevetni őket, ahogy ezt a szezonban elterveztük, de a törökországi teljesítményük bizonyította potenciáljukat. Minden jót kívánunk nekik a következő fejezethez, és természetesen nyitva tartjuk előttük az ajtókat."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33