l1
l2


 

Breen kapja a harmadik Hyundai WRC-t Belgiumban

Október 13.
Leleplezte versenyzői felállását a Hyundai Motorsport a világbajnokság idei hetedik futamára - a sorozatban első ízben debütáló belga Ypres Rally mezőnyéhez november második felében Thierry Neuville és Ott Tanak mellé Craig Breen csatlakozik.

Igen komolyan veszi felkészülését a világbajnokság hetedik állomására Craig Breen – az észak-ír fiú két belga versenyen is rajthoz áll a nagy bizonyítás előtt, hasznos kilométerek reményében. Nem titkolja, hogy elsődleges célja az, hogy tapasztalatokat szerezzen aszfaltos körülmények között WRC-vel. Breen és társa, Paul Nagle a második helyen végeztek az észt világbajnoki futamon, mindezen sikerek mellett külön öröm volt számukra, hogy megszerezték az első dobogójukat a Hyundai Motorsport színeiben. A murván történő eredményes szereplést határozottan tovább szeretnék vinni, így teszt jelleggel az Aarova Rally Oudenaarde (október 10-11) és a South Belgian Rally (október 24-25) mezőnyének lesznek részesei egy Hyundai i20 Coupe WRC-vel.

E két belga bajnoki esemény tehát értékes kilométereket és tapasztalatokat kínál a páros számára, melynek keretében felkészülnek az első aszfaltos WRC fordulóra a Hyundai Motorsporttal, amely kétségkívül döntő fontosságúnak bizonyul az idei bajnoki cím vadászatában. Breen tavaly egy R5-össel lenyűgözte az Ypres szakaszait, és hatalmas győzelmet aratott, így fontos tapasztalatokat hozhat ezúttal a csapatnak, mivel az esemény ebben a szezonban először kapott világbajnoki státuszt.

Craig Breen:"Nagyon örülök, hogy engem nevezett a csapat az Ypres Rally-ra. Élveztem a tavalyi eseményt, ahol győzelmet arattam Paul segítségével, amikor azt nyáron olyan körülmények között rendezték, amelyekről azt képzelem, hogy nagyon különböznek attól, amit novemberben fogunk látni. Várom az első aszfaltos versenyemet a csapattal és a Hyundai i20 Coupe WRC-vel, az Aarova és a dél-belga ralikon szeretnék ráhangolódni az aszfaltra ebben a hónapban. Ezek a kilométerek lehetőséget adnak számunkra, hogy megértsük azokat a körülményeket, amelyekkel valószínűleg találkozunk majd az Ypres keretében. Remélem, hogy képesek leszünk megismételni azt a fajta teljesítményt és eredményt, amely Észtországban elértünk, hiszen minden egyes pont fontos lehet a konstruktőri bajnokságban."

Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke: "Craig és Paul Észtországban megmutatták, mit érhetnek el, ha megfelelő eszközökkel rendelkeznek a munka elvégzéséhez. Tavaly megmutatták erejüket Ypres-ben - egy rivális R5-ös autóval nyertek -, így felbecsülhetetlen tapasztalatokat és tudást hoznak csapatunknak a novemberi hétvégére. Az észtországi kettős győzelmünk jól jött a bajnoksághoz, így az utolsó fordulók mindegyikében folytatnunk kell a legerősebb összeállításunkat. Úgy gondolom, hogy Craig és Paul a legjobb páros, akik csatlakozhatnak Thierry és Ott mellé, hogy segítsenek nekünk abban, hogy minél erősebben fejezhessük be az évet."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33