l1
l2


 

Mikkelsen vezet, Hadik már nyert Nyíregyházán

November 7.
Andreas Mikkelsen uralja a II. Rally Hungary mezőnyét az első teljes versenynapot követően. Az európai esemény összetettjének második leggyorsabb versenyzője Craig Breen, míg a dobogó legalsó fokát Grégoire Munster foglalta el szombaton este. Herczig Norbert a negyedik pozícióból várja a vasárnapot.

Ugyan még egy vasárnapi menet hátra van a II. Rally Hungary végeredményének a lelepleződése előtt, mindezek ellenére a szombati versenynapról teljes mértékben elmondható, hogy Andreas Mikkelsen jött, látott és sikeresen meghódította a Rally Hungary kezdőnapját, ami az FIA Európa Bajnokságba való visszatérését követően egy magas színvonalú, számos ország nevezőpárosait vendégül látó rendezvény részeként lépett elő a sorozat novemberi állomásaként. A világbajnoki futamgyőztes, aki ez alkalommal a Topp-Cars Rally Team által felkészített versenyautóval, egy Pirellivel felszerelt Skoda Fabia Rally2 Evo-val szeli a zempléni kanyarokat, régi társa, Ola Floene navigálásával vetette bele magát a sorozat küzdelmeibe.  

"Nagyon jó napon vagyunk túl.” - mondta Mikkelsen, aki öt szakaszon volt a leggyorsabb. „Volt, hogy néha a határon autóztunk, de jó előnyünk van vasárnapra, nem is kívánhatnék többet. Előnyös dolog tesztelgetni a Pirellivel, nagyszerű és jó állapotban tart, de versenyképes srác vagyok, imádom a sportot, és szeretek kihívást jelenteni magamnak, és megnézni, hol vagyok a többiekkel szemben. Ez a hétvége tökéletes alkalom arra, hogy lássam, hogy állok.”

Az Európa Bajnokság éllovasa, Alexey Lukyanuk 5,1 másodperccel maradt el Mikkelsen mögött a nyíregyházi déli szervizparkba érkezéskor, aki korántsem örült az SS6 befejezésének, és a közösségi médiás felületeken élőben jelentette, hogy öt perccel korábban jelentkeztek be a szakasz rajtellenőrző pontjánál. Az ezt követő tényleges ötperces büntetés határozottan kiejtette az oroszt a versenyből, nagyjából oly mértékben, hogy valószínűleg ebben a szezonban először nem fog szerezni ERC-pontokat a Saintéloc Junior Team Citroen C3 R5-ösével.

Az abszolút értékelés második helyén Craig Breen érkezik, aki 23,6 másodperccel marad el Mikkelsen mögött egy túlfutás és egy pörgés után, melyeket szombaton délelőtt élt át egy a Hyundai R5-ösével. Az ír fiú azonban nem hagyta annyiban az apróbb malőröket – többek között az MRF gumiabroncsainak fejlődését is bizonyította azzal, hogy képes volt feliratkozni a szakaszgyőztesek közé. "Nagyon szeretnék dobogón végezni, ugyanis az MRF és a csapatom számára így tudnék köszönetet mondani a rengeteg munkáért. Örülök annak, hogy sikerült szakaszgyőzelmet szereznem, és remélem, hogy a tervemet meg tudom valósítani." - mondta el Breen.

A harmadik helyen toporgó Grégoire Munster az SS8 saras szakaszán keresztül számolt be élete legnagyobb pillanatáról, ugyanis olyat autózott az adott részen, melyet még eddig a pillanatig ő is nehezen hisz el. Munster 51,8-as előnye a legközelebbi ERC1 junior rivális, a Rallye Team Spain ERC3 junior bajnoka, Efrén Llarena előtt, aki az ötödik helyen áll a negyedik helyen mozgolódó Herczig Norbert, a MOL Racing Team négyszeres magyar bajnoka mögött. Emil Lindholm negyedik volt, és nyolc szakasz után határozottan küzdött a nap végi dobogós helyezésért, de egy részen elakadt, miután letért az útról a kilencedik részen a szintén MRF gumikkal futó Skoda csapatával.

Oliver Solberg, aki Munster mellett az ERC1 junior bajnokesélyese, a hetedik gyorson egy jobb első defekt miatt esett vissza, majd szintén időt vesztett a nap zárórészén bekapott hátsó defekttel. "Az út közepén futottam, őszintén szólva nem tudom, hogyan történt." - mondta. "Annyira idegesítő, hogy most két defektet is összeszedtem."

Solberg kettős esete a harmadikról a kilencedik helyre tette át őt, a kétszeres ERC junior bajnok, Marijan Griebel a hatodik helyre lépett, őt Niki Mayr-Melnhof és Callum Devine követte, aki az SS7-et bal első defekttel teljesítette a Motorsport Ireland Rally Academy támogatásával. Simon Wagner, aki 2019 augusztusában a csehországi ERC1 junior dobogója óta első európai bajnoki rajtját tudja le, kilenc szakasz után sikeresen beverekedte magát a legjobb tízbe, őt követi Devine csapattársa, Josh McErlean, aki a sorozatban első ízben teszi próbára magát, és Hadik András volt magyar bajnokként az abszolút értékelés tizenkettedik helyéről várja a vasárnapi folytatást, miközben a magyar bajnoki értékelésben megszerezte a futamgyőzelmet és élre állt a bajnoki pontvadászatban.

Vasárnap még hét gyorsasági szakasz keretében küzdhetnek meg egymással a versenyzőpárosok, akik a zempléni, őszies körülmények mellett egy nyíregyházi városi gyorson is bizonyíthatják potenciáljukat a déli szervizes kitérő előtt.
A 2020-as Rally Hungary szombati eredménye:
1.Mikkelsen A./Floene Ola - Skoda Fabia Rally2 Evo 1:07:55.9          
2.Breen Craig/Nagle Paul - Hyundai i20 R5 +23.6
3.Munster G./Louka Louis - Hyundai i20 R5 +1:21.3
4.Herczig Norbert/Ferencz Ramón - Volkswagen Polo Gti R5 +1:57.0
5.Llarena Efrén/Fernandez Sara - Citroen C3 R5 +2:13.1
6.Griebel Marijan/Braun Tobias - Citroen C3 R5 +2:15.2
7.Mayr-Melnhof N./Welsersheimb P. - Ford Fiesta R5 MkII +2:15.9
8.Devine Callum/Fulton James - Hyundai i20 R5 +2:31.8
9.Solberg Oliver/Johnston Aaron - Skoda Fabia Rally2 Evo +2:36.8
10.Wagner Simon/Winter Gerald - Skoda Fabia Rally2 Evo +2:48.4

Rally

 

 

 

 

 

 

 

 

33