|
December 1. A Hyundai Motorsport a tavalyi sikerek után idén a gyártói bajnokság második elsőségének megszerzését tűzte ki célul a Monza Rally keretében, mely a sorozat hetedik és egyben utolsó fordulóját jelenti december első hétvégéjén. Az októberi, Szardínián megszerzett kettős győzelem eredményével a Hyundai Motorsport hét ponttal vezetett a gyártói bajnokságban. A történelmi olasz helyszín először ad otthont világbajnoki fordulónak, bár a csapatok és a pilóták jól ismerik a helyszínt az éves Monza Rally Show-n, mégis komoly kihívásokra készülnek a rajthoz álló párosok. A Hyundai Motorsport számára nemcsak azért különleges ez az esemény, mert négy alkalommal vett részt a Monza Rally Show-n, hanem külön fejezet kezdődött a márka életében pontosan itt, ugyanis a Hyundai i20 Coupe WRC hivatalosan is ezen a rendezvényen került bemutatásra 2016-ban. Négy év elteltével a márka három párosa arra törekszik, hogy kihozza az autó maximális teljesítményét, miközben újszerű Monza útitervvel szembesülhetnek a szervezőgárda kitartó munkásságának köszönhetően. Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul, Ott Tanak/Martin Jarveoja és Dani Sordo/Carlos del Barrio határozottan a lehető legjobb eredményre fog törekedni, és a dobogós sikerek fényében vágnak neki a szezonzáró kilométereknek. Mindhárom duó Monza előtt tesztelte az észak-olaszországi utakon Hyundai i20 Coupe WRC-t, bízva abban, hogy a felkészülés során teljes mértékben előkészítik a monzai hétvégét. Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke: "Egy különös szezon utolsó fordulójához nagyon fontos feladattal érkezünk: meg kell védenünk a gyártói címünket. Papíron hét pont előnyünk vannak, de ez nagyjából semmit nem jelent. Semmit sem vehetünk természetesnek, amikor felkészülünk az első monzai világbajnoki eseményre, amely minden motorsport rajongó számára valóban történelmi és különleges helyszín. Három kiváló párosunk van, akik mindannyian megmutatták, hogy nyerhetnek, de még ez sem garantálja a tervezett eredményeket, hiszen technikai sportról beszélünk. Keményen kell dolgoznunk minden egyes méteren, és végig nyomnunk kell neki, ahogy a csövön kifér." Neuville: "A Monza Rally minden tekintetben különlegesnek számít ebben az évben, és külön öröm, hogy ebben a nehéz helyzetben egy ilyen népszerű eseménnyel zárhatjuk az évadot. Korábban már volt szerencsém Monzában rajthoz állni, ami különbözött attól a formátumtól, amelyet idén egy világbajnokság keretében teljesíthetünk. Izgalmas hétvége lesz, nagyon intenzív, és szinte olyan, mint egy sprint, kis különbségekkel a párosok között - én erre számítok." Ott Tanak/Martin Jarveoja (#8 Hyundai i20 Coupe WRC) Tanak: "Monza nyilvánvalóan egy új esemény, ahol még soha nem voltam. Láttam néhány felvételt, ám többnyire úgy néz ki, hogy koncepciójában nagyon különbözik. Egész napos egyfajta körverseny-szakaszok várnak ránk, majd egy nap az erdőben, tehát nagy kihívás. A csapat szempontjából mindent meg kell tennünk a gyártói cím megvédésének érdekében. A versenyzők bajnokságában is vannak még nyitott dolgok. Mivel ez az utolsó esemény, mindent vagy semmit alapon fogunk autózni." Dani Sordo / Carlos del Barrio (#6 Hyundai i20 Coupe WRC) Sordo: "A cél nagyon egyszerű: megpróbálni kiharcolni az abszolút győzelmet és megcélozni a gyártók címét. Nagyon fontos küldetés ez csapatunk számára. Mindössze hét ponttal vezetünk, így szoros küzdelem lesz. Korábban jártam a Monza Rally Show-n, de ez az esemény másabb lesz, mint az eddig megszokottak. Szép hétvégének ígérkezik, kíváncsian várjuk." Lara |
33 |