l1
l2


 

Lewis Hamilton csapatában folytatja Sebastien Loeb

December 13.
A rali kilencszeres világbajnoka, Sébastien Loeb az Extreme E sorozatban bizonyíthat jövőre Cristina Gutierrez társaságában és az X44 színeiben, mely egyesületet a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton alapította a környezetvédelem jegyében.

Sébastien Loeb, aki szeptemberben jelentette be távozását a Hyundai WRC csapatától, két szezonon át tartó nyolc futamos szereplése után, kiegészíti a 2021-es off-road napirendjét, amelybe beletartozik az ötödik szereplése is a Dakar-ralin az új Prodrive által vezetett Bahrein Raid Xtreme csapatával.

Mindezek mellett a legfontosabb most számára a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Andros Trophy jégverseny, ahol szintén bizonyítani szeretne a nagy 2021-es terepes szereplések előtt.

"Az X44 csapathoz való csatlakozás lehetővé teszi számomra, hogy továbbra is azt tegyem, amit szeretek." - mondta Loeb. "Alig várom, hogy elektromos járművel versenyezhessek - nemrég volt alkalmam vezetni az autót, és hihetetlenül bejött. Cristina fantasztikus tehetség, és alig várom, hogy közösen dolgozzunk, és lássam, mit érhetünk el együtt. Lenyűgöz engem az, amit Lewis a Forma-1-ben is csinál, ezért megtiszteltetés, hogy együtt dolgozhatok vele."

A tapasztalt Dakar versenyző, Gutierrez lett az első spanyol női pilóta, aki 2017-ben befejezte a rangos ralit az autósok kategóriájában, amikor is egy Mitsubishi Proto ARC-vel teljesítette a kéthetes megmérettetést, melynek összesítésében 46. helyet érte el, és ötödik volt az esemény újoncai között. Gutierrez elmondta: "Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok az X44-hez. Nemcsak alkalmat kapunk arra, hogy felhívjuk a figyelmet a számomra is nagyon fontos klímaválságra, hanem két, szinte példaképemnek mondható versenyzővel dolgozhatok együtt. Sébastien Loeb minden idők leghihetetlenebb versenyzője, ezért nagyon örülök, hogy vele dolgozhatok, és remélem, hogy sokat fogok tőle tanulni. Mindezek mellett atalmas Forma-1 rajongó vagyok, és évek óta figyelem Lewis versenyzését, ezért valóra vált álom, hogy felkértek a csapatához."

Lenyűgöző első Dakar szereplése mellett Gutierrez az eddigi legjobb eredményét könyvelte el az esemény utolsó dél-amerikai kiadásán, ugyanis összesítésben a 26. helyen végzett.

Loeb és Gutierrez egy egyedi kivitelű ODYSSEY 21 autóból kaptak ízelítőt nemrégiben az Egyesült Királyságban található Donington Parkban végzett teszt során, ahol igazi off-road szakaszokon száguldozhattak. A csapat alapítója, a nemrég megkoronázott hétszeres F1-világbajnok számára Loeb és Gutierrez kombinációja igazán kecsegtető, így határozottan várakozással tekint a páros versenyzésére.

"Örömmel üdvözölhetem Sébastient és Cristinát a csapatomnál." - tette hozzá Hamilton. "Mindketten hihetetlen versenyzők, és kíváncsian várom, hogy mit mutatnak majd fel közösen a versenyeken. Cristina egy feltörekvő tehetség, nagy jövő előtt áll, Sébastien pedig olyan versenyző, akit annyi éven át csodáltam, ezért nagyon büszke és izgatott vagyok, hogy itt vannak."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33