l1
l2


 

Toyota duplával indult az idei Monte

Január 22.
Elfyn Evans elsőségével zárult a 2021-es Rallye Monte-Carlo pénteki versenynapja. A walesi fiút a csapattárs és egyben bajnoki címvédő, Sebastien Ogier üldözi, míg a harmadik helyről Ott Tanak várhatja a szombati folytatást..

Ugyan nézők nélkül, de szerencsésen elrajtolt január 21-én csütörtökön a 2021-es rali világbajnoki szezon a már hagyományosnak mondható nyitány keretében. A Rallye Monte-Carlo első versenynapján kettő szakasz került megrendezésre Gap városának környékén a páratlan szépségű hegyvidéki utakon. A kicsivel több, mint negyvenes versenytávot Ott Tanak teljesítette a leggyorsabban, akinek 3,3 másodperces előnyre sikerült szert tennie az egyre magabiztosabban közlekedő Kalle Rovanpera előtt. Elfyn Evans ekkor a harmadik időeredménnyel várhatta a pénteki folytatást, aki a fiatal finn versenyző után a második leggyorsabb Toyotásként fejezhette be a csütörtököt.

A Hyundai és a Toyota tehát egészen erőteljesen próbálta a határokat feszegetni a mindenféle körülményt felvonultató útjain, Ford részről azonban már a legelső gyorsasági drámát hozott – Teemu Suninen egy látványos és igen komoly kasztniátrendező bukással azonnal véget is vetett a hétvégéjének. A kék ovál az árokban kötött ki, a fiúk azonban szerencsésen, apró karcok nélkül megúszták a bukfencet.

A pénteki versenynap már több izgalmat tartogatott, többek között azért is, mert öt gyorsasági szakasz keretében küzdhettek tovább a párosok egymással, a körülményekkel és nem utolsó sorban az időeredményekkel. A pozíciókért való csatározás azonnal meg is kezdődött - Evans a harmadik helyen kezdte a napot, de a délelőtti menet után feljött a második helyre, amikor a Hyundai csütörtöki élmenője, Ott Tanak visszacsúszott a negyedik helyre. További meglepetés volt Kalle Rovanpera összetettbeli első helye az Aspremont és La-Batie-des-Fonts szakaszt követően, ám a finn fiú nem sokáig örülhetett - elveszítette az idejét és a pozícióját egy közúti ellenőrzés miatt, melynek következtében későn tudott bejelentkezni az SS4 időellenőrzőjébe. Evans azonban profitált Ogier hatodik részen elszenvedett defektjéből. A walesi fiú ekkor gyorsaságit nyert, és az abszolút értékelés legelőkelőbb pozícióját is megkaparintotta 20,4 másodperccel Ott Tanak előtt. Ogier ezt követően magasabb fokozatra kapcsolt a pénteki utolsó, Chalancon - Gumiane gyorson, 23,4-es hátránnyal Evans mögött, és egyetlen szakaszban sikerült visszaszereznie egy igen jelentősnek mondható 16 másodpercet, mellyel határozottan visszalendült a küzdelmekbe. Evans beismerte, hogy „nagyon nehéz egyensúlyt találnia” a maximum és a határok feszegetése között, de ésszerűen próbál minden egyes métert megtenni, hogy ne vállaljon felesleges kockázatokat. "Bizonyos helyeken túl óvatos voltam." - mondta Evans. "Az autónak néha van saját elgondolása, melyet a körülmények hoznak elő. Seb nagyon jó tempót diktál, izgalmas napok vannak még hátra."

Tanak egyébként Ogier lendületével a harmadik helyre került, 20,9-es veszteséget szenvedett hetedik szakaszon. Az észt fiú számára nemcsak a változatos körülmények okoztak fejtörést, hanem a Hyundai is néha produkált megjavítandó dolgokat - többek között a hajtűkanyarok kijövetelénél a turbófeltöltő hiánya nehezítette a minél előnyösebb időeredmény elérését, illetve az utolsó szakaszban a szélvédő is jobban párásodott a kelleténél. "Ugyanaz a probléma, mint a Monzán volt." - mondta Tanak. "Nem látok ki tökéletesen az autóból, így pedig bonyolulttá válik a vezetés."

Rovanpera az ötödik helyen találta magát, miután becsúszott egy mezőre, és több mint 30 másodpercet veszített a pénteki utolsó előtti szakaszon, kivéve magát a győzelemért folyó harcból. De a Hyundai színeiben Thierry Neuville-t 9.4 másodperccel megelőzve a napi utolsó kilométereken, előrébb lépett a negyedik helyre, így az élen álló Evans mögött 53.1-re találhatja magát. "Vissza kell küzdenem magam." - mondta Rovanpera. "Hülye hibát követtem el, de az biztos, hogy nehéz volt ez az utolsó kör. Egy kicsit próbálgattam a tempómat az elején, de akkor tudtam a határt."

Neuville, aki immár hét részt teljesített Martijn Wygaedhe, az új navigátor társaságában, hat másodperccel van elmaradva Rovanpera mögött, de bevallotta, hogy nem hozta a maximumot, továbbá egyre jobban örül annak, hogy ő és Wygaedhe hogyan dolgozik össze. "Őszintén szólva nagyon szép szakaszok voltak a mai napon számunkra." - mondta el Neuville, miután ötödikként zárta a napot. "Martijn hihetetlen munkát végzett, és én is egyre magabiztosabb vagyok."

Dani Sordo számára a péntek délután hozott erős szereplést - második leggyorsabb időt csípett el a hetedik gyorson, és elismerte, hogy még több ilyet szeretne átélni. Pierre-Louis Loubet lett a futam második visszavonulója a pénteki utolsó szakaszon - a felázott aszfalton megcsúszó fiatal Hyundai-os egy sziklával találta szembe magát. Loubet kilépése enyhítette a Toyota junior Takamoto Katsuta nyomását, de úgy tűnt, a japánnak nincs szüksége segítségre, mivel a szakasz negyedik leggyorsabb idejét állította be - 0,1 másodperccel volt gyorsabb, mint Neuville. "Nagyjából ez az, amit szeretnék megmutatni és bizonyítani, de még mindig hiányzik egy kis bizalom, amely remélem, később majd előjön." - mondta Taka. „Fontos szem előtt tartanom, hogy be kell fejeznem ezt a hétvégét, és szereznem kell a tapasztalatokat a jövőre nézve.” Katsuta Yaris WRC-je az összesítésben a nyolcadik, és 14,2 másodperccel toporog a WRC2-es kategóriát vezető Andreas Mikkelsen mögött, aki Skoda Fabia Rally2 evo-jában a hetedik helyet foglalja el. A norvég versenyző szinte egy volt a körülményekkel és az autójával, és azt mondta, hogy „ez lényegében egy kiszámítható futam” a rali kiszámíthatatlansága ellenére.

Adrien Fourmaux a második a WRC2-ben, az összesítésben a kilencedik, 32,9 másodperccel az M-Sport csapattársa, Gus Greensmith előtt, aki a Ford Fiesta WRC-vel próbálja meg fenntartani a kék ovál becsületét.

A 2021-es Rallye Monte-Carlo pénteki eredménye:
1. Elfyn Evans/Martin Jarveoja - Toyota Yaris WRC 1:33.57.5
2. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia – Toyota Yaris WRC +7.4
3. Ott Tanak/Martin Jarveoja – Hyundai i20 Coupe WRC +25.3
4. Kalle Rovanpera/Jonne Halttunen – Toyota Yaris WRC +53.1
5. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe – Hyundai i20 Coupe WRC +59.1
6. Dani Sordo/C. del Barrio – Hyundai i20 Coupe WRC +1:49.6
7. Andreas Mikkelsen/Ola Floene - Skoda Fabia Rally2 Evo +3:50.8
8. Takamoto Katsuta/Dan Barritt – Toyota Yaris WRC +4:05.0
9. Adrien Fourmaux/Renaud Jamoul – Ford Fiesta R5 MKII +4:37.9
10. Gus Greensmith/Elliott Edmondson – Ford Fiesta WRC +5:10.8

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33