![]() |
|
Február 5. A Rally Italia Sardegna idén visszatér a gyökereihez – Olbia városa ismét középpontba kerül, míg az előző évek során elhíresült Alghero csupán a júniusi esemény ünnepélyes rajtceremónia alkalmával láthatja vendégül a rali krémjét. A rendezvény bázisa 2014-ben költözött a keleti parti városból, Olbiából, és ez idáig nyugaton, Alghero-ban maradt - bár a tavalyi Covid előtti olasz rali útvonaltervezetében valóban szerepelt egy csütörtök esti szuperspeciál és egy éjszakai megálló Olbiában. A világjárvány erőteljesebb terjedésének következtében azonban azt a döntést hozták, hogy a késleltetett 2020-as esemény teljes egészében Alghero-ban marad. Most azonban egy utazás következhet a WRC memóriasávján egy szervízparkkal a Molo Brin-i régészeti múzeum körül, közel a város központjához, ahol a mezőny 2004-ben először mutatta meg potenciálját. Olbiával kapcsolatban először a kereskedelmi kikötő parkolójába való áttérés volt a fő probléma forrása. Ezúttal azonban ezt az incidenst biztosra elkerülik a szervezők, hiszen új helyszínen hozhatják rendbe autóikat a résztvevő csapatok. A DirtFish.com úgy tudja, a váltás a szigeten egy felülvizsgált kereskedelmi megállapodás nyomán következett be, ugyanis a tervek szerint Alghero is vissza fog térni a jövő évi olasz VB forduló házigazdájaként, hiszen egyfajta körforgást szeretnének megvalósítani a szervezők a futamközpontok között. A tavalyi útvonal egyik aspektusa, amely megmaradt, az esemény formátuma, amely két-két szakaszos felosztásban futna - reggel két gyorsot megismételnek, majd délután további két másik szakasz következne, amiből szintén két kör kerülne teljesítésre. Ez logisztikailag megkönnyítené a szervezők, a biztonsági szolgálat és a mentőegységek mozgását. A pénteken és szombaton használt utak nagyjából változatlanok maradnak az előző évadokhoz képest, beleértve a Monte Lerno, a Tula, a Coiluna és a Castelsardo részeket is. Az átcuccolás Alghero-ból Olbiába azt jelenti, hogy a péntek lesz az olasz esemény és egyben a szezon egyik leghosszabb napja – 5:30-as kezdést követően az első autó este fél 9 után gurulhat be a szervizbe. A vasárnap, mely a szokásoknak megfelelően az olasz futam utolsó versenynapját fogja jelenteni, nagymértékben módosul, ugyanis egy olbiai céllal kell záródnia az idei felvonásnak. Ez egyébként azt jelenti, hogy ideiglenesen elveszítette a WRC az egyik legismertebb powerstage helyszínét, a Porto Palmas-t, mely igazi kuriózuma volt az eseménynek. Ehelyett azonban két új szakasz lesz az utolsó napon. Az Arzachena-Braniatogghiu gyorsaságit legutoljára 2005-ben teljesíthették a sorozat résztvevői, míg az Aglientu-Rena Majore új helyszín lesz a rali világbajnokságban. A 2021-es Rally Italia Sardegna útvonaltervezete: 2021. Június 4. Péntek 2021. Június 5. Szombat 2021. Június 6. Vasárnap Lara |
33 |