l1
l2


 

Mindenki marad a hibrid WRC korszakra

Március 31.
Mindhárom, jelenleg is a világbajnoki pontokért küzdő, WRC gyártó pozitívan üdvözölte a sportág izgalmas új hibrid korszakát azzal, hogy kötelezettséget vállalt és bejelentette rajthoz állási szándékát a 2022 és 2024 közötti sorozatbeli futamokra, mely időszakban a legmodernebb fejlesztések küzdhetnek meg egymással.

A Hyundai, az M-Sport Ford és a Toyota ígéretet tett a jövőre vonatkozóan a széria-autó alapú sorozatra, amely jelentős változáson megy keresztül 2022-re, amikor a felső szintű autókat elektromos motor és a jelenlegi égésű motor keveréke hajtja majd. A megállapodás magába foglalja az FIA és a gyártók egyenlő hozzájárulását az új technológia fejlesztési költségeihez, amely nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra, a biztonságra és a költséggazdálkodásra. A hibrid technológia bevezetését két évvel ezelőtt, 2019-ben jelentették be, és a gyártók, a WRC Promoter és az FIA szoros együttműködése vezetett ahhoz, hogy a műszaki előírások zöld utat kapjanak 2021. márciusában a Motor Sport Világtanács ülésezését követően.

A WRC promóterének ügyvezető igazgatója, Jona Siebel a jelenleg is versenyben lévő trió elkötelezettségét egy újabb pozitív lépésként üdvözölte a bajnokság jövője szempontjából. „Nem túlzás azt állítani, hogy a fenntartható hibrid technológia bevezetése a WRC fő kategóriájába a sport történelmének egyik legnagyobb mérföldkövét jelenti. Örömmel üdvözöljük a sorozat 50. évfordulójának alkalmával a páratlannak mondható újítást." - mondta Siebel. "Az FIA és a gyártók mellett a WRC Promoter teljes mértékben elkötelezett a zöldebb autók bevezetése mellett. A hibrid hajtáslánc az autóipar szerves részét képezi, mivel a világ a fenntarthatóbb jövő felé halad, és elengedhetetlen, hogy a WRC összhangban legyen ezzel az evolúcióval. A rali világbajnokság továbbra is a motorsport legnehezebb bajnoksága a széria alapú autók számára, és ezeknek a csapatoknak a hozzáállása pozitív üzenetet sugall más gyártóknak, akik fontolóra vennék a csatlakozást e sorozathoz."

A fokozott stabilitás és a kedvezőbb hosszú távú tervezési lehetőségek biztosítása érdekében az FIA egyéves megállapodások helyett hároméves bajnoki elkötelezettséget vezet be a gyártók számára. 2022-től új rendszert vezetnek be a sorozatban, amelyben a három jelenlegi gyártó és az FIA egyenként rendelkezik a négy licenc egyikével. A hibrid bejelentés a versenyképes autók fenntarthatóbb üzemanyagának és a szervizpark zöldebb energiaforrásainak fenntarthatóbb terveinek megerősítését követi.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33