l1
l2


 

Neuville nagy csatában vezet a Horvát Rallyn

Április 23.
Merész autózással Thierry Neuville áll az élen a Rally Croatia első versenynapját követően. A Hyundai versenyzőjének csekély előnye bőven tartogat még izgalmakat a hétvégére, ugyanis a belga fiút alig lemaradva követi a két Toyotával Sebastien Ogier és Elfyn Evans

Thierry Neuville a rajt pillanatától kezdve az élen dominál a 2021-es Rally Croatia-n. A belga versenyző délelőttje jobban nem is alakulhatott volna, hiszen négy szakaszból hármat a leggyorsabbként tudott zárni, így, ha előnyét magabiztosra nem is volt képes növelnie a rá igen komoly nyomást gyakorló versenyzőtársakkal szemben, az első helyet azért meg tudta tartani a pénteki nyolc gyorsasági szakaszt követően 7,7 másodperces előnnyel. Mögötte a mindenre elszánt Sebastien Ogier érkezik a Toyota jóvoltából, aki a nap közel 10 kilométeres zárórészén megszerzett leggyorsabb időnek, és az előtte bebiztosított további két szakaszgyőzelemnek köszönhetően sikeresen letaszította csapattársát a második helyről. Elfyn Evans számára a harmadik pozícióból azonban még közel sincs semmi veszve, hiszen a szombat reggelt egy három tizedes hátránnyal várhatja.

Neuville lendülete pénteken töretlen volt, ám a belga fiú több forró pillanatot átélt a Hyundai i20 Coupe WRC-ben – zárásként például egy tempósabb balos kanyarban a jobb szélen található domboldalra szaladt fel, de a lendülete sikeresen visszatette őt az útra, így tovább folytathatta útját a célig. "Volt egy izgalmas pillanatunk itt a végén." - mondta Neuville. "Megpróbáltam még egy kicsit nyomni, de fékezés közben egyszerűen elvesztettem a tapadást, kissé továbbcsúsztam, de semmi jelentősebb nem történt szerencsére, le tudtam kezelni a helyzetet."

Neuville a reggeli legelső szakasz óta tartja a vezetést, és első autóként fut a rajtsorrendben, miután a bajnokság vezetője, Kalle Rovanpera egy jobbos kanyarban a gumik tapadásának elvesztését követően az árokba bukfencezett nagyobb tempóval. Az autó látványosan átrendeződött, de a páros szerencsésen kimászott az autóból. A péntek esti szervizben történt megállapítás után azonban végül úgy tűnik, hogy a finn srácok nem tudják folytatni a futamot a powerstage pontokért.

Sebastien Ogier második helye szintén nem történések nélkül került megkaparintásra. A hétszeres világbajnoknak szintén volt egy hajmeresztő momentuma – ugyanaz a kanyar, ahol a csapattárs, Rovanpera eldobta, a Toyota az út bal szélére lecsúszott, ám Ogier lélekjelenléte és a tempó továbblendítette a Yarist az árok széléről, így csak pár tizedet otthagyva folytathatta a küzdelmeket a francia. Csapattársa, Evans zárja a top hármat, mindössze nyolc másodperc hátránnyal Neuville eredményéhez képest, és 0,3 másodperccel lemaradva Ogier második helyétől.

A pénteki utolsó gyorson Ott Tanak a második leggyorsabb szakaszidőt könyvelte el, ám a sebességen van még mit javítania az észtnek, ha a dobogón szeretne ünnepelni, ugyanis 31,9 másodperccel van elmaradva a legelőkelőbb pozíciótól. Craig Breen a harmadik i20 Coupe WRC-ben a nap ötödik leggyorsabbja volt, és a szakasz végén beismerte, hogy "szombaton változtatni kell az autón".

Az M-Sport Ford részéről az az Adrien Fourmaux biztosítja a legerősebb eredményt, aki életében először küzdhet meg a királykategória nagyjaival. A francia egy lenyűgöző teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet nyolc szakaszt követően, és ki tudja, mit tartogat még számára a hétvége. "Nagyon boldog vagyok, örülök, hogy itt lehetek. Remek érzés vezetni ezt az autót, még akkor is, ha trükkösek és nehezek a gyorsasági szakaszok."

Gus Greensmith, a Ford másik királykategóriás versenyzője a hetedik helyen toporog hét másodperces elmaradással a csapattárshoz képest.

A WRC2-esek mezőnyében Mads Östberg a leggyorsabb nyolc szakaszt és közel 100 versenykilométert követően. A norvégot Nikolay Gryazin követi 7,8 másodperccel, míg a kategória harmadik helyét Teemu Suninen csípte el péntek estére, mindazok ellenére, hogy a finn fiú egy árokjárással gazdagította horvát tapasztalatait. Andreas Mikkelsen és Ola Floene a nap nagy vesztesei, hiszen a második gyors egy ütközés során megsérült a Skoda, és az incidens miatt nemcsak kikéstek az időellenőrzőből, hanem tempóban sem tudták azt a lendületet hozni a szakaszokon, amelyet megszokhattunk a norvég párostól. Ők harminc perces hátránnyal várják a szombat reggelt.

Szombaton sincs megállás a Rally Croatia mezőnyének, hiszen újabb nyolc, gyönyörű tájakon futó és egyben páratlan izgalmakat tartogató szakasszal folytatódhatnak a küzdelmek a pontokért és a biztos célbaérkezésért – a rajt reggel fél 9-re került kiírásra, míg a napot 122 versenykilométert követően este egy fél 7-es flexi szerviz zárja Zágráb városában.

A 2021-es Rally Croatia pénteki eredménye:
1.Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe - Hyundai i20 Coupe WRC 55:36.8          
2.Sebastien Ogier/Julien Ingrassia - Toyota Yaris WRC +7.7
3.Elfyn Evans/Scott Martin - Toyota Yaris WRC +8.0
4.Ott Tanak/Martin Jarveoja - Hyundai i20 Coupe WRC +31.9
5.Craig Breen/Paul Nagle - Hyundai i20 Coupe WRC +54.8
6.Adrien Fourmaux/Renaud Jamoul - Ford Fiesta WRC +1:14.7
7.Gus Greensmith/Chris Patterson - Ford Fiesta WRC +1:21.7
8.P-L. Loubet/Vincent Landais - Hyundai i20 Coupe WRC +1:31.5
9.Takamoto Katsuta/Daniel Barritt - Toyota Yaris WRC +2:23.2
10.Mads Östberg/Torstein Eriksen - Citroen C3 Rally2 +3:17.6

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33