l1
l2


 

Rovanpera villant azt Észt Rally bemelegítésén

Július 15.
Kalle Rovanpera teljesítette leggyorsabban a világbajnokság észt állomásának bemelegítését. A Rally Estonia favoritja, Ott Tanak a második, Takamoto Katsuta pedig a harmadik idővel melegített be a látványos ugratókkal tűzdelt murvás kilométerekre.

A tavalyi évben a pandémia okozta fennforgás kapcsán letudott debütálás és sikeres szervezést követően Észtország immáron második alkalommal jelenik meg a rali világbajnokság naptárában, és elindítja a szezon második felét, amelyet eddig a hétszeres világbajnok, Sebastien Ogier ural. Az északi murvás bemelegítés alkalmával a francia versenyző fiatal csapattársa, Kalle Rovanpera volt az, aki megadta a tempót a shakedown keretében, 0,5 másodperccel gyorsabban haladva, mint a tavalyi esemény győztese, Ott Tanak.

A hazai pálya előnyeit és a rajongók támogatását határozottan élvező Tanak a Hyundai i20 Coupe WRC-vel az első kör után még a leggyorsabb volt, de Rovanpera a Toyota Yaris WRC-vel a második menetben kiütötte vetélytársát, miután a 6,23 kilométeres Abissaare szakaszon egy 2 perc 51.1 másodperces időt állított be. A harmadik helyre az a Takamoto Katsuta érkezett, aki a legutóbbi afrikai kihívások keretében élete első dobogós eredményét ünnepelhette meg a rali krémjében. A Toyota fiatalokat támogató programját élvező japán fiú mindösszesen egy tizeddel maradt el Tanak időeredményétől.

Elfyn Evans, aki a hétvégén kezdi meg századik világbajnoki futamát Észtországban, a legjobb háromból éppen hogy kicsúszott Yaris-ával – a walesi fiú negyedikként fejezte be a csütörtök délelőtti kilométereket öt tizeddel elmaradva Katsuta harmadik helyétől. Abissaare-t ötödikként teljesítő Sebastien Ogier-től Thierry Neuville a hatodik pozícióban újabb tizedes hátrányt könyvelhetett el. A belga versenyzőt a harmadik Hyundai-ban helyet foglaló csapattárs, Craig Breen követett, akik között 0,5 másodperc döntött. A Hyundai harmadik autóját az idei évben Dani Sordo és Breen ossza meg – ez utóbbi versenyző tíz hónappal ezelőtt Észtországban az erős második helyen ünnepelhette teljesítményét, de a 2020-as Rally Estonia óta nem volt lehetősége versenykörülmények között kavicsos szakaszokon WRC-zni.

Teemu Suninen 2 perc 54.6 másodperccel állította be az M-Sport mércéjét. Ez volt a nyolcadik leggyorsabb idő, amely már 3,5 másodperccel lemaradt a shakedown legjobbjától. Suninen csapattársa, Gus Greensmith a kilencedik volt, 1,1 másodperces különbséggel. A visszatérő Pierre-Louis Loubet, aki kimaradt a Safari Rally Kenya-ba utazó csapatból, ezúttal tizedik leggyorsabbként vetette bele magát az észt pályákba. Oliver Solberg, aki Loubet i20 Coupe WRC-s helyét foglalta el az afrikai kilométerek során, e hétvégén visszalépett a WRC2-be és megadta a tempót a shakedown-on. Alexey Lukyanuk, a kétszeres Európa Bajnok, a raliban meghatározta a WRC3-as kategóriáját, Solberg erőfeszítéseivel szemben pedig csak 0,3 másodperccel maradt el.

A világbajnokság hetedik futamaként megrendezésre kerülő észt futam a csütörtöki shakedown után még aznap este egy közel másfél kilométeres szuperspeciállal rajtolhat el Tartu városában. Pénteken a tavalyi évről is ismert négy gyorsasági szakasz két körben jelenti az első teljes versenynapot.

A 2021-es Rally Estonia shakedown végeredménye:
1. Kalle Rovanpera/Jonne Halttunen - Toyota Yaris WRC 2:51.1
2. Ott Tanak/Martin Jarveoja - Hyundai i20 Coupe WRC +0.5
3. Takamoto Katsuta/Daniel Barritt - Toyota Yaris WRC +0.6
4. Elfyn Evans/Scott Martin - Toyota Yaris WRC +1.1
5. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia - Toyota Yaris WRC +2.0
6. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe - Hyundai i20 Coupe WRC +2.1
7. Craig Breen/Paul Nagle - Hyundai i20 Coupe WRC +2.6
8. Teemu Suninen/Mikko Markkula - Ford Fiesta WRC +3.5
9. Gus Greensmith/Chris Patterson - Ford Fiesta WRC +4.6
10 .Pierre-Louis Loubet/F. Haut-Labourdette - Hyundai i20 Coupe WRC +6.0

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

 

33