l1
l2


 

Mexikó Rally nevezések

Február 27.
Tíz WRC-s páros szállhat harcba az idei Mexikó Rallyn, a világbajnokság idei harmadik állomásának nevezési listáján hamar át lehet futni, a teljes mezőnyt 24 páros alkotja.

Március második hétvégéjével elérkezünk a Rali Világbajnokság immáron harmadik futamához, melyet Mexikó feledhetetlen murvás szakaszain rendezhetnek meg az illetékesek. A nevezéseket elnézve nincs nagy tolongás a sorozat egyik leghangulatosabb állomásán a versenyzők részéről, ennek ellenére a győzelemért komolyan meg kell majd dolgozni.

A Citroen bizakodva szeli át az óceánt, hiszen Sebastien Ogier leigazolásával a tavalyi mexikói futam győztese került a franciákhoz, aki bár Svédországban némi hátrányba került a ponttáblázaton, ennek köszönhetően Mexikóban kedvezőbb rajtpozícióval kalkulálhat. A világbajnokon kívül a Citroen joggal bízik fiatal tehetségében is, Esapekka Lappi a svéd futam ezüstérmével felvértezve érkezik Leon-ba.

Az M-Sport Ford ugyan elveszítette Ogier-t, de fiatal versenyzőik már idén is bizonyították, hogy továbbra is gyors autó a Fiesta WRC. Millener ezúttal két sráccal kalkulál, Elfyn Evans és Teemu Suninen törhet babérokra.

A Hyundai Motorsport továbbra is kitart háromautós felállása mellett. Thierry Neuville tavaly csak a hatodik helyet tudta elcsípni, idén ennél mindenképp előrébb szeretne végezni. Andreas Mikkelsen számára is fontos a jó szereplés, hiszen csapata két futam után kivette az állandó székből, Korzikán már csak külső szemlélőként vehet részt. A harmadik autóban idén először bukkan fel a VB-n Dani Sordo. A spanyol az elmúlt hétvégi portugál versenyen győzelemmel zökkent vissza a kerékvágásba, aki tavaly épphogy lecsúszott a győzelemről, Mexikóban legutóbb a dobogó középső fokán ünnepelhetett.

A Toyotánál nincs változás – Jari-Matti Latvala, Ott Tanak és Kris Meeke öltheti magára a Gazoo Racing egyenruháját. Ott Tanak tökéletes svéd hétvégéje után hét ponttal vezeti a bajnokságot Neuville előtt. Latvala tavaly csak szuperrali keretében tudta befejezni Mexikót, így ő is azok közé tartozik, akik bizonyítani szeretnék versenyképességüket. Harmadikként pedig Kris Meeke kapja még meg a Yaris WRC-t, aki az idei szezonban nem teljesít rosszul, Mexikóban pedig jól menti neki az utóbbi időben, tavaly a harmadik helyet szerezte meg, tavalyelőtt pedig a hajárban bemutatott emlékezetes manővert követően végzett az élen.

A Rally Guanajuato Mexico nevezési listája

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33