|
Július 18. A biztos alapokat megtartotta a RallyRACC Catalunya szervezőgárdája - kevés változás történt a bajnokság egyetlen vegyes felszíni eseményén, melyet az idei szezonban október 24-27. között rendeznek meg a sorozat utolsó előtti állomásaként, természetesen Spanyolországban. Tavaly Sebastien Loeb győzelmével zárult az esemény, aki öt év után ünnepelhetett újból a dobogó legfelső fokán, szinte az utolsó másodpercekig tartó küzdelem eredményeképpen. Salou városa idén is az esemény központjaként került be a versenykiírásba, ahol már csütörtökön este megjelennek a versenyautók egy látványosnak ígérkező rajtceremónia keretében. Az első teljes versenynap pénteken lesz, ahol murvára beállított autók csapnak majd össze egymással a futam leghosszabb napjának keretében, mely 129,7 versenykilométert jelent. A péntek tartalmazza Gandesa földútjait és egy átdolgozott Horta-Bot-ot, és nem marad ki a menetrendből a nagy kihívás sem – 38,85-ös távjával komoly kihívást rejt magában a La Fatarella-Vilalba, amely részen a kavics és az aszfalt egyaránt megtalálható. A program már megszokottnak mondható különlegessége lesz a péntek esti szervízpark, ahol a csapattagoknak egy óra és negyvenöt perc áll rendelkezésükre, hogy a murvás beállításokból aszfaltra való autót faragjanak. A szombat megegyezik a 2018-as évaddal, a Savallá, a Querol és az El Montmell két körben kerül teljesítésre, majd este a hagyományos és egyben látványos saloui partmenti gyorsasági zárja az első teljes aszfaltos napot. A vasárnapi finálé során 2014 óta először üdvözölhetjük a La Mussara szakaszt a maga technikás és kanyargós jellegével. Nem marad ki a távból természetesen Riudecanyes körforgalommal színesített része sem. Mindkét szakasz kétszer kell letudniuk a párosoknak, és a Riudecanyes második köre fogja jelenti a powerstage plusz pontjainak eldöntését. A 2019-es RallyRACC Catalunya előzetes versenykiírása Lara |
33 |