yf sfdd
|
Március 14.
Seb, a futam második helyének és a power stage pontoknak köszönhetően vezeted a bajnokságot. Mennyire tudsz örülni most ennek a ténynek? - Természetesen nagyon boldog vagyok. Nehéz helyzetben kezdtük az első versenynapot, de kedvünkre autózhattunk és nagyokat harcoltunk Kris-szel. Elsősorban most gratulálni szeretnék Krisnek, Paulnak és a Citroennek a győzelemhez, kiválóan autóztak! Nagyon erősek voltak a hétvégén, nem tudtam megszorongatni igazán őket. Az utolsó szakaszon történt eset ellenére is úgy gondolom, megérdemlik ezt az első helyet. Úgy gondolod, hogy aszfalton is versenyképes tudsz lenni? - Véleményem szerint a Ford versenyképesebb tud lenni aszfalton, mint murván. Ennek fényében pedig reménykedve várom Korzikát. Azért neked is becsúszott egy-két hiba... - Voltak pillanatok, amikor nem tudtam kihozni a maximumot az autóból, így néhány hiba belecsúszott a hétvégénkbe. Igazából ezt annak a számlájára írom, hogy még mindig nem érzem igazán az autó egyensúlyát. A technikás részeken még mindig lassabb vagyok a kelleténél. Most jön majd egy teszt és ismét egy verseny, melyek mellett remélem, hamarosan otthon érzem magam az autóban, és bizonyíthatunk. Julien, mit gondolsz a hétvégéről: - Örülünk ennek az eredménynek. Elég sok eső volt a hétvégén, ami nem jellemző a mexikói futamra, így ezt figyelembe véve jót autóztunk, jót harcoltunk. Most a korzikai aszfalt jön, amire szintén a lehető legjobban szeretnénk felkészülni. Neuville irigyli igazán Meeke-t Lara |
|