Feketébe öltözött Ford

Június 29.
A Ford Abu Dhabi csapata Franciaországban már javában teszteli az új köntösbe öltöztetett Ford Fiesta RS WRC-t. A korábban kék és fehér színekben pompázó márka ezúttal a sötétszürke és fekete árnyalatokat részesítette előnyben. A versenyzők is igazodnak a sötétített dizájnhoz, hiszen Mikko Hirvonen és Jari-Matti Latvala is fekete versenyfelszerelést kap a Fiestához.

"Próbáltunk egy kis újítást belevinni a már megszokott összképbe. Napok óta figyelem az utakon a WRC-t, és szerintem egy igazán szemrevaló kis méregzsákot hoztunk össze. Ha minden a tervek szerint halad, akkor az év második felében már mindegyik teszten így fogunk feltűnni. Valójában ezt a sötét színt nagyban befolyásolják a fehér feliratok, és a megszokott vonalvezetés, ami szintén fehérrel van kiemelve. Első körben a francia tesztre lett tervezve a külső, amit várhatóan nemsokára átültetünk a világbajnoki futamokra" - mondta el a Ford motorsport európai képviselője, Gerard Quinn.

Quinn továbbá elmondta, hogy az idei évben még nagy valószínűséggel a megszokott kék-fehér színnel teljesítik a hátralévő hat világbajnoki futamot - melyek közül a finn megmérettetés lesz a következő, július végén.

Nevezési rekord a Finn Rallyn
Al-Attiyah a Volkswagen első pilótája
Ogier nyerte az Akropolisz Rallyt

Lara