Magazin: "Teljes gázzal sehogy máshogy!"
Colin McRae (1968-2007) élete 3. rész

Április 11.
Folytatjuk Colin McRae élettörténetét felelevenítő sorozatunk második részét, 90 és 93 közt Colin gyári csapathoz szerződött és megszerezte első világbajnoki futamgyőzelmét

1994.

1994 egy fontos mérföldkő volt mind Colin McRae, mind a Subaru életében. Ez volt az első év, amikor a Subaru, illetve McRae is komolyabban beleszólhatott a világbajnokság sorsába.

A régi autót véglegesen lecserélték a ’93-as RAC Rally-n debütáló Subaru Imprezára. Colin korábbi csapattársai sikeres múltjuk ellenére, nem igazán váltak be. Így aztán vérfrissítésként leszerződtették a kétszeres világbajnokot, Carlos Sainz-ot. A spanyol pilóta rally karrierjét 1980-ban kezdte és korábban már három rangos csapatnál is versenyzett. '88-ig a Ford-nál, '89-től - '91-ig a Toyota-nál, majd a '92-es - '93-as esztendőben a Jolly Club-nál volt szerződése, ahol egy "privát" Lancia Delta HF Integrale-t vezetett.

A szezonnyitó Monte-Carlo Rallye-t, a megjelenő technikai újítások még érdekesebbé tették. A Mitsubishi bemutatta a Lancer első Evo változatát. A Ford először használt 18”-os kerekeket, amelyekhez nagyobb méretű és hatásosabb féktárcsák tartoztak. Valamint egyre komolyabb kísérleteket végeztek a szekvenciális váltó kifejlesztésére. A Toyota a Forma 1-ből már ismert kipörgés gátlót próbálgatta az autóiban. A Subaru új gumiszállítója a Michelin után a Pirelli lett.

Monte-Carlo
Monaco-ban a Subaru csapat 1984-ben versenyzett utoljára, Colin-nak pedig teljesen új volt a helyszín. Ennek ellenére, két szakasz után Armin Schwarz mögött a második helyen autózott. Az ígéretes kezdet után azonban hamar vége lett az örömnek. Pár néző ugyanis azt gondolta, hogy egy kicsit izgalmasabbá teszik a futamot és néhány beláthatatlan kanyarba havat lapátoltak. Schwarz és McRae is árokba csúszott emiatt. A német pilóta kocsiját sikerült 15 perc után visszarakni az útra, de Colin 40 percet elvesztegetett mire folytatni tudta a versenyt. Így nyilatkozott a történtekről: "Édesapám a rajt előtt ellenőrizte a pályát. Azt a kanyart külön megjelölte: (Figyelem latyak!) Kellő óvatossággal közelítettük meg, de a kanyar közepén hirtelen minden fehérlett a hótól, amit pár perccel korábban lapátoltak az útra. A kocsink nyomban alulkormányozottá vált, és bármit csináltam, csigalassúsággal ugyan, de az árokba csúsztam..."

 

A nap végére a Ford-os Delecour vette át a vezetést, és végig az élen autózva megnyerte a futamot. Különleges siker volt ez Delecour csapatának, mert a Ford utoljára 41évvel korábban tudott diadalmaskodni Monte-Carlo-ban. A második helyért Juha Kankkunen és a Subaru-hoz frissen szerződtetett Carlos Sainz csatázott. A párharcot Kankkunen nyerte, de Sainz harmadik helyezése is ígéretes kezdésnek tűnt. McRae igyekezett amennyire tudott. Ez két szakaszgyőzelmet jelentett, de a korábban elvesztegetett időt már nem tudta ledolgozni. 10. pozíciójával, azért egy pontocskát begyűjtött. (Jó választásnak tűnt a váltás a Pirelli abroncsaira, mert a technikás Sisteron szakaszon a Subaru-k több mint egy percet adtak a későbbi győztes Delecour-nak.)

Portugália
Következett március elején a Portugál verseny, ahol új abroncsokkal rukkolt elő a vb két gumiszállító cége. A Pirelli a defektmentes abroncsokat, a Michelin pedig az aszimmetrikus gumijait mutatta be. A Toyota tovább próbálgatta a kipörgés gátlóját, de csak az aszfaltos szakaszokon. (Abban az időben egy versenyen belül, akár több féle útburkolaton is folyhatott a küzdelem.)

Az első napi aszfaltos pályákon Delecour volt a leggyorsabb. Egyszer hibázott és egy kicsit megtörte a Ford-ot, ekkor tudta csak átvenni tőle az első helyet egy rövid időre Kankkunen. A Subaru-k küzdöttek, de az aszfaltos szakaszokon a Michelin abroncsok jobban teljesítettek, mint a Pirelli.

 

A második napon, murván folytatódott a küzdelem. Delecour-nak már a nap elején ki kellett állnia motorhiba miatt. A négy Ford-ból egyedül Miki Biasion maradt talpon, de őt Sainz szép lassan leszorította a 3. helyről. A nap során elromlott az idő, és a heves esőzés nagyon megnehezítette a pilóták dolgát, bár úgy tűnt, hogy Kankkunen-t a csúszós utak nem zavarják. Magabiztosan tudta tartani az első helyét. McRae két defektet is kapott, ráadásul mindkét Subaru-ban eltört a turbócső. E miatt a hiba miatt Colin autója lángra kapott, és a 24. szakaszon kénytelen volt feladni a versenyt. (A 24 szakasz alatt Colin 4-szer első, 3-szor második és 5-ször volt harmadik helyezett.) Sainz az említett műszaki hiba miatt visszacsúszott a 4. helyre.

 

A zárónapon Auriol támadást indított és sikerült megelőznie Biasion-t, de Kankkunen-t már nem érte utol, aki meg is nyerte a Portugál Rallye-t. Ez volt Kankkunen 21. vb győzelme. A 3. Miki Biasion lett, az egyedül versenyben maradt Ford-dal. Sainz a megbízhatóságáról tett tanúbizonyságot és a gyengélkedő Subaru-val negyedikként fejezte be a versenyt. (A turbócső gondok miatt a dobogós helyezésekért nem tudott harcba szállni.)

Korzika Rally
A Safari Rallye-t a Subaru kihagyta, így a következő versenyhelyszín Korzika volt. A kékek azon a futamon használták először az aktív erőátvitelt és a 18"-os kerekeket. A változtatás hatására, a kocsik könnyebben vezethetőek lettek. A fejlesztésben nagy szerepe volt Sainz-nak, aki rengeteg hasznos információt adott a tesztek során. A Ford csapat is kipróbált egy újítást, mert Thiry kocsijában először építette be a szekvenciális váltót.

 

Auriol már a verseny elején magához ragadta az első helyet, annak ellenére, hogy a kocsiban időnként valamilyen ismeretlen eredetű vibráció lépett fel. Colin úgy döntött, nem használja a defektmentes abroncsokat, így némileg lassabban és óvatosabban kellett a kanyarokat levágnia. Sikerült a 2. gyorsaságin egy második időt autóznia, de a 3. szakaszon árokba csúszott és alaposan összetörte a Subaru-t. Megpróbált a lesántult géppel eljutni a célig, de nem sikerült neki, és kiesett a versenyből.

Az utolsó napon Auriol-nak kuplung gondjai voltak és Sainz ezt kihasználva 9 másodpercre megközelítette. Azonban nem volt szerencséje és a következő szakaszon kapott egy defektet, ami miatt közel egy percet elvesztegetett. Auriol-t már nem érhette utol, de a 2. helyet sikerült megőriznie. A francia pilóta azzal a győzelmével átvette a vezetést a vb tabellán. McRae viszont négy futam alatt mindössze egy pontocskát tudott begyűjteni. Emiatt egyre jobban kezdett leszakadni az élmezőnytől.

Akropolisz Rally
Ez a futam mindig is a nehézségéről volt híres, nem volt ez másként ’94-ben sem. A gumiknak, és főleg a defektmentes (ATS) gumiknak különösen nagy szerepe volt. Az első nap Colin ragadta magához a vezetést és olyan kemény tempót diktált, hogy a Subaru csapatfőnöke szólt neki, hogy lassítson egy kicsit. A nap végére már a 2. Sainz-nak is 43 másodpercet adott. A két Subaru-t a két Toyota-val Auriol és Kankkunen követte.

 

Másnap McRae egy hatalmas defektet kapott és elég sok műszaki gonddal küszködött. Végül egy érdekes és máig homályos szituáció után kizárták a versenyből. A nap során egy műszaki bizottság üzemanyag mintát vett a Subaru-ból, ellenőrzés céljából. A motorháztetőt rosszul csukták le, ami aztán felcsapódott és betörte a szélvédőt. (Miki Biasion az ellenőrzés után ugyanígy járt.) Bonyolította a helyzetet, hogy az adott helyszínen szerviztilalom volt. Végül a csapat abban állapodott meg a sportbírókkal, hogy a közel fél órás javítás alatt megállítják a mezőnyt, majd a szerelés után McRae elsőként folytathatja az útját. Az esti pihenő alkalmával derült ki, hogy a Subaru-s párost sportszerűtlen magatartás miatt kizárták. A rendezők azt állították, hogy a skót a javítás ideje alatt az úton keresztbe állította le a kocsiját, elzárva ezzel a mezőny útját. Már soha nem fog kiderülni, hogy ki mondott igazat a történtekről. Bár az is érdekes, hogy a rendezőség később azzal védekezett, hogy a szélvédő törést megelőzően McRae-nek már olyan sok műszaki problémája volt, hogy valószínűleg nem tudta volna amúgy sem megnyerni a versenyt!

Így Sainz az élen magára maradva diadalmaskodott, miután 6 gyorsasági szakaszt megnyert. (McRae 8-at fél verseny alatt.) Ettől az incidenstől eltekintve nagy volt az öröm a "kékeknél", mert a csapat 1,5 év kihagyás után megszerezte első futamgyőzelmét, ami ráadásul a japán márka első európai diadala is volt egyben. Carlos Sainz görögországi győzelmével holtversenyben Juha Kankkunen-nel a világbajnoki tabella élére ugrott.

Argentin Rally
A Prodrive és a Subaru közösen első alkalommal indult az Argentin Rallye-n, Colin szintén. McRae a következőket nyilatkozta a verseny előtt: "A rendkívül hosszú egyenesek után a kanyarokba befordulni gond nélkül, ez a legtrükkösebb feladat. Nagyon könnyen le lehet csúszni az útról." A verseny előtti nyilatkozata alapján, mintha megérezte volna előre a bajt. Miután 6 szakaszt megnyert, kétszer volt második és négyszer harmadik, a 15. gyorsaságin lecsúszott az útról és balesetet szenvedett. Küzdeni akarását jellemezte, hogy három kerékkel is megpróbált eljutni a szervizpontig, de nem sikerült. Így a balszerencse sorozata folytatódott. Hat futamon csak 1 pontot szerzett. Négy futamon esett ki zsinórban.

 

A másik Subaru-val Sainz jól ment, bár voltak a kocsival kormányzási problémák. Hatalmas küzdelmet vívott Auriol-al az első helyért. Nyolcszor cserélődött a vezető pozíció köztük. Végül a francia győzött a Toyota-val és Sainz 6 másodperccel lemaradva 2. lett. Ellenben a világbajnoki tabellán a spanyol pilóta átvette a vezetést.

Új-Zéland Rally
A Toyota ezúttal minden autójába beépítette a kipörgés gátlót, de a szerkezet nem működött állandóan, hanem a pilótáknak kellett bekapcsolni. A Subaru ez alkalommal négy autót indított. A harmadik Impreza-t a brit Richard Burns kapta meg, a negyediket a hazai versenyző, "Possum" Bourne. (A Prodrive Új-Zéland-on próbálta ki az új fejlesztésű központi differenciálművét.)

 

Az első nap korai csatái Sainz és Kankkunen közt folytak, de Sainz versenye nem sokáig tartott, mert az 5. szakaszon kénytelen volt motorgondok miatt kiállni. Burns is csak féltávig jutott, mert összetörte az autóját és hasonlóan járt 'Possum' Bourne is. Az év során lefutott hat verseny alatt McRae-nek egy pontot sikerült begyűjtenie, ám ezúttal neki kellett megmentenie a csapat becsületét. A korábbi pech sorozat ellenére Colin olyat mutatott, hogy mindenkinek tátva maradt a szája. Kiválóan működött az új Impreza. Semmi gond nem volt az új fejlesztésű, elektronikus vezérlésű első és középső differenciálművel.

Colin a második napon különösen elhúzott. Többen megpróbálták a skót iszonyatos tempóját tartani, de nem jártak sikerrel. Auriol kicsúszott, Vatanen kivitt egy fát, Schwarz pedig árkot járt többször is. A rendezők megengedték az ott használatos Avgas benzin tankolását. Ez a fajta benzin lényegesen jobb minőségű volt, mint a szövetség által előírt Európában használatos. Ennek hatására a legtöbb pályán megdőltek a rekordok. Többször előfordult, hogy Colin fél percekkel is jobb időt ment, mint az előző évben.

McRae már másodszor nyert a szigetországban, de ez volt az első győzelme az Impreza-val! A 29 gyorsból, nem csak 13 szakaszgyőzelme volt, hanem begyűjtött még öt második és négy harmadik helyet is. (A verseny teljes távján, két gyorsaságit kivéve a Subaru vezetett.) Nagyon lényeges volt, hogy hat hónap sikertelenség után ismét pontokat szerzett. Így, ha némileg lemaradva is, de a Subaru a gyártók versenyében felzárkózott a Toyota mögé a második helyre. Colin 2. világbajnoki futamgyőzelmével egy csapásra feljött a világbajnoki tabella 7. helyre.

Finn Rally
Az Ezer Tó Rallyn Colin nem indult. Carlos Sainz viszont nagy csatát vívott Didier Auriol-lal a második helyért. Tommi Makinen a második napon vette át a vezetést és meg is nyerte a futamot. (Ez volt Makinen első vb futamgyőzelme.)

 

Az utolsó napon Auriol és Sainz között mindössze 7 másodperc volt a különbség, de a harmadik nap első pályáján a spanyol hibázott és begyűjtött még 10 másodpercet. Ekkor Sainz úgy döntött, hogy nem kockáztat és inkább a biztos 3. helyen fejezi be a Finn Rally-t.

Sanremo Rallye
A VB azon szakaszában már tisztán látszott, hogy a 90 pontos Auriol és a 84 pontos Sainz közt fog eldőlni a világbajnoki cím sorsa. (A Toyota Olaszországban mutatta be az új Celica ST 205-öt.)

 

A vegyes talajú Sanremo Rally első napja után Carlos több mint két perccel vezetett Auriol előtt. A spanyol a tízes rajtszámmal indult, így élvezhette a "tiszta" utak előnyét. Ezt az előnyt ki is használta, megnyerte az első nap összes gyorsasági szakaszát. A második nap mindkettőjüknek kijutott a jóból. Mivel Sainz elsőként indult az új pályákon, folyamatosan csúszkált és vesztett az előnyéből. Ráadásul egy vasúti hídhoz túl gyorsan (150 km/h.) érkezett és egy kis balesetet szenvedett. Auriol-t pedig elkapta az influenza, így lázasan, betegen küzdötte végig a második napot. Colin az 5. helyről követte az élen állók csatáját.

Az utolsó napon Auriol még mindig lázas volt, ennek ellenére támadást indított az első helyért. Sainz elégedetlen volt a Subaru beállításaival és problémák jelentkeztek az autója üzemanyag ellátási rendszerében is. Auriol viszont szinte megtáltosodott és örült tempót diktálva ledolgozta a hátrányát és megnyerte a versenyt. McRae először versenyzett Olaszországban, ennek ellenére négy szakaszon is a leggyorsabb volt és az összetett 5. helyén zárta a futamot.

RAC Rallye
A világbajnoki cím sorsa az utolsó Brit Rally-n dőlt el, de a franciának lényegesen nagyobb esélye volt a végső győzelemre, mint Carlos Sainz-nak. Ugyanis, ha Sainz nyer, de Auriol akár csak 4., még akkor is a francia lett volna a világbajnok.

 

A Subaru csapat ezúttal három kocsit indított. Harmadikként ismét Burns kapott lehetőséget, hogy hazai pályán bizonyítson. Az első napon rövid, csúszós, eső áztatta utakon kellett a pilótáknak versenyeznie. Az első két gyorson Carlos volt a leggyorsabb, de áthajtott egy hatalmas víztócsán, ami megrongálta hűtőjét és a motorja is beázott. (Állítólag Colin a kocsijával tolta be Sainz Subaru-ját a szervizparkba. Ezért kizárás járt volna, de mivel a rendezőknek nem volt elég bizonyítéka Sainz nem kapott büntetést.) Auriol az első napon 4 percet elvesztegetett, amikor egy kőnek csapódott. Colin viszont remekül autózott és úgy tűnt, hogy a Subaru abroncsai jobban teljesítettek a saras pályákon, mint a Toyota-é. A nap végére a sorrend McRae, Sainz és Kankkunen volt.

A második napon Auriol tíz percet vesztett egy borulás miatt és négyet egy patak átkelésnél, amikor beázott és leállt a Toyota motorja. Ráadásul a turbóval is gondjai akadtak. Több mint 20 perces hátrányt szedett össze, és a 94. helyről folytatta a versenyt. McRea magabiztosan tartotta magánál a vezetést a rendkívül csúszós pályákon. Közben Burns a 10. szakaszon kiesett felfüggesztési gondok miatt. Bár Sainz-nak gondjai voltak a Subaru motorjának hűtésével, mégis úgy nézett ki, hogy beér a második helyen. Kankkunen és Sainz között kétszer is helycsere történt a nap során.

Az utolsó napi verseny kavicsos utakon folytatódott. Colin magabiztosan vezetett és öt gyorsasági szakaszt sikerült megnyernie. Auriol ekkor a 9. volt. Ha valahogy mégis fel tudott volna kapaszkodni a 8. helyre, akkor, ha csak egy ponttal is, de ő lett volna a világbajnok. Állítólag ekkor a Subaru-nál szóba került, hogy McRae-nek maga elé kellene engednie a csapattársát. Erre azonban nem került sor, mert Sainz a 23. gyorsaságin árokba csúszott és feladta a futamot. Colin 16 szakaszt megnyert, 9-szer volt második és kétszer harmadik. McRae nyert és nem is akárhogyan! 3 perc 33 másodpercet adott Juha Kankkunen-nek, ami 3. vb futamgyőzelmét jelentette. Auriol a 6. lett több mint fél órával lemaradva, de ez nem számított, hiszen így is ő lett 1994 világbajnoka. (Ráadásul ő lett az első francia rally világbajnok!)

A britek számára a legnagyobb örömöt mégis az okozta, hogy 18 év után ismét hazai versenyző nyerte a futamot, McRae személyében. A skót azzal a győzelmével a 4. lett összesítettben a világbajnokságon, 49 pontot szerezve. Az éve lehetett volna jobb is, hiszen a nyolc futamból, amin indult kettőt megnyert, egyszer volt 5. és egyszer 10. helyezett. Négyszer esett ki. Bár a versenyek felét nem tudta befejezni, mégis stílusával felhívta magára a figyelmet és megszerettette magát a nézőkkel. Sainz beváltotta a hozzá fűzött reményeket, még akkor is, ha nem sikerült megnyernie a világbajnokságot. A spanyol kiegyensúlyozott teljesítménye és Colin egyre nyilvánvalóbbá váló tehetsége meghozta az eredményét. A Subaru nem indult minden futamon, mégis második lett a gyártók versenyében a Toyota mögött.

A folytatásban McRae és a Rally Világbajnokság 1995-ös történéseit elevenítjük fel.

Colin McRae (1968-2007) élete 1. rész - 1968-90
Colin McRae (1968-2007) élete 2. rész - 1990-93
Colin McRae (1968-2007) élete 3. rész - 1994
Colin McRae (1968-2007) élete 4. rész - 1995
Colin McRae (1968-2007) élete 5. rész - 1996
Colin McRae (1968-2007) élete 6. rész - 1997
Colin McRae (1968-2007) élete 7. rész - 1998
Colin McRae (1968-2007) élete 8. rész - 1999
Colin McRae (1968-2007) élete 9. rész - 2000
Colin McRae (1968-2007) élete 10. rész - 2001
Colin McRae (1968-2007) élete 11. rész - 2002
Colin McRae (1968-2007) élete 12. rész - 2003
Colin McRae (1968-2007) élete 13. rész - 2004
Colin McRae (1968-2007) élete 14. rész - 2005
Colin McRae (1968-2007) élete 15. rész - 2006
Colin McRae (1968-2007) élete 16. rész - 2007

Bóka István