|
Magazin:
"Teljes gázzal sehogy máshogy!" Május
1.
1997. A ’97-es
év egy új korszak kezdete volt. A Subaru és Ford bemutatta a
jövő versenygépét, a World Rally Car-t. A WRC-k esetében, a
szabályok több technikai módosítást engedélyeztek, mint korábban.
A változtatások olyan területeket, alkatrészeket érintettek,
mint pl. a turbó, a kerekek, az alváz. A módosított felfüggesztésekkel
és az új aerodinamikai idomok bevezetésével a mérnökök gyorsulást
reméltek az új kocsiktól. A Mitsubishi volt az egyetlen gyári
csapat, aki nem próbált WRC-t fejleszteni, ellenben bemutatták
a Lancer Evo IV-es változatát. A 14 futamból álló sorozat pontrendszerén
is változtattak a vb szervezői. Attól az évtől kezdve a pontok
elszámolása ugyanúgy történt, ahogy a Forma 1-ben. (10-6-4-3-2-1.)
Colin esetében
nem csak az autó, hanem a navigátor személye is változott. Derek
Ringer helyét Juha Kankkunen korábbi navigátora, Nicky Grist
vette át. Monte-Carlo
Rallye A következő
napon McRae kiesett, mert összetörte a Subarut. Ismét hóbuckának
ütközött, de ezúttal megsérült az Impreza felfüggesztése. Makinen
és Liatti tudott gyorsulni, míg Sainz némileg lelassult. A nap
végére Makinen került az élre, köszönhetően a parádés autózásának
és a jó gumiválasztásainak. Őt követte 24 másodpercre, a szintén
kiválóan autózó Liatti. Az utolsó
nap reggelén Tommi Makinen rossz gumikat választott, ezért elég
sok időt elvesztegetett. Ráadásul a második szakaszon lecsúszott
az útról és összetörte a Mitsubishi elejét. Ezzel több, mint
két perc hátrányt gyűjtött be. Be tudta fejezni a versenyt,
de visszacsúszott a harmadik helyre. Liatti így tulajdonképpen
"megörökölte" az első helyet, de nem érdemtelenül.
Végig kitűnően vezetett és ő volt az első, aki WRC-vel szerzett
futamgyőzelmet. 9 gyorsasági szakaszt sikerült megnyernie (a
legtöbbet a futamon) és 55 másodperces előnnyel Sainz előtt
diadalmaskodott. Svéd
Rally A záró napra
havat jeleztek az időjósok, de inkább csak eső esett. A leggyorsabb
ember a nedves, ónos esővel borított utakon Tommi Makinen volt,
azonban korábbi lemaradását még így sem tudta behozni. Colin
egy kicsit visszalassult a verseny végére. Kár volt érte, mert
csak 4 másodperccel maradt le a dobogó legalsó fokát megszerző
Makinen mögött. Eriksson meg tudta őrizni a vezető pozícióját,
Sainz pedig 16 másodperccel lemaradva lett második. Safari
Rally A második
napon Sainz elhagyta a Ford egyik kerekét, emiatt fel kellett
adja a versenyt. Mivel Duncan-nek is felfüggesztési problémái
voltak, Makinen vette át a vezetést. Sokáig nem örülhetett,
mert a defektek és az ebből eredő felfüggesztési problémák miatt
ő is lelassult. (Hiába volt két pótkereke, mert három defektet
kapott.) Armin Schwarz bevállalta a defekt-mentes abroncsokat,
és sikerült az élre állnia, de csak egy rövid időre. Aztán ő
is félre állt, hogy a megrongálódott hátsó futóművét megpróbálja
megjavítani. McRae is csak rövid ideig tudta tartani a 2. helyet,
aztán műszaki gondok miatt át kellett adnia a Mitsubishi-t vezető
Burns-nek. Azonban még nem volt vége a kalandoknak. Néhány néző
köveket hordott az út közepére. Elsőre Colin jött, aki kénytelen
volt a sziklákon átszáguldani, mivel sem megállni, sem kikerülni
már nem tudta őket. Óriási szerencséje volt, mert semmi jelentős
alkatrész nem sérült meg komolyabban az autón. Schwarz autójában
közben elszakadt a gázbowden. A navigátor cipőfűzőjét gyorsan
"beszerelték" és folytatták a versenyt. Miután Colin
műszaki gondjai megszűntek, rögtön az élre állt, és az előnyét
is tudta növelni. Az utolsó
napon Colin-nak kisebb elektromos gondja volt, de a szerelők
ki tudták javítani a hibát. Burns megpróbált még támadni, de
miután meghibásodott a kuplungja, inkább a biztos célba érést
választotta. McRae megnyerte pályafutása 9. VB futamát, a Mitsubishi-t
kormányzó Richard Burns előtt. (+7,04) Colin, Monte-Carlo-i
kiesése ellenére 13 pontjával vezette a bajnoki pontversenyt.
Portugál
Rally Másnap Makinen
már nem hagyott kétséget, hogy ő a leggyorsabb. A napi 9 szakaszon
minden esetben ő volt a nyerő. Ehhez azonban hozzájárult az
is, hogy Colin után Eriksson is kiesett a 22. szakaszon, motorhiba
miatt. Makinen tulajdonképpen egyedül maradt az élen. Erősen
lemaradva követte őt Freddy Loix. Az utolsó nap még mindig tartogatott
9 szakaszt, de Makinen különösebb gond nélkül, az autót okosan
beosztva teljesítette őket és megnyerte a Portugál Rallye-t.
Makinen nyert Colin pedig nem szerzett pontot, így a skót elvesztette
az első helyét és 5 ponttal Mitsubishi versenyzője mögé esett
vissza. Catalunya
Rally A következő
nap a vezető hármas küzdelmét hozta. Colinnak a 10. gyorsaságin
ki kellett állnia a harcból, mert kapott egy olyan defektet,
amit kénytelen volt még a pályán kicserélni. A művelet három
és fél percébe került, és ezzel vissza is esett a negyedik helyre.
Liatti és Makinen közt továbbra is ment az adok-kapok. A nap
végére, másodpercre azonos idővel várták a folytatást. A zárónapon
Makinen hiába nyert szakaszokat, nem tudott jelentős előnyt
begyűjteni. Egy rossz gumiválasztás miatt vesztett az előnyéből
és az utolsó 36 km-es szakasz előtt már csak 4 másodperc volt
a differencia közte és az olasz között. Végül még 3 másodpercet
tudott adni Liatti-nak és megnyerte a futamot. (Makinen karrierje
legnagyobb győzelmei közé sorolja azt a versenyt.) Colin a negyedik
lett (+3,34). (Az időeredményt nézve, pont az a 3 és fél perces
kerékcsere ideje hiányzott egy igazán jó eredményhez.) Tour
de Corse Másnap reggel
Makinen azzal nyitott, hogy 150 km/h fölötti sebességgel elütött
egy tehenet, aki éppen az út közepén álldogált. A Mitsubishi-nek
kiszakadt a kormányműve és többször átpördülve egy lejtő alján
állt meg, 50 méterre az úttól. A kocsi rommá tört, de a versenyzők
megúszták komoly sérülés nélkül. (Egyébként történt már hasonló
eset Korzikán, de akkor Henri Toivonen életét vesztette a baleset
következtében.) A változékony időjárási körülmények miatt a
gumiválasztás ismét nagy hangsúlyt kapott. Colin jól választott
gumit és miután nyert néhány gyorsaságit, sikerült felzárkóznia.
A nap végére a negyedik volt, hátrányát 19 másodpercre tudta
csökkenteni.
A zárónapon
Sainz és McRae állt az élre. A két F-2-es autó pedig visszacsúszott
a 3.-4. helyre. Viszont a negyedik Delecour is csak 13 másodpercre
volt Sainz-tól. A sorsdöntő az utolsó, 39 kilométeres éjszakai
szakasz volt. McRae a sötétben olyan időt ment, hogy mindenki
csak nézett! Sainz-nak adott 15-, Panizzi-nak 38-, és Delecour-nak
48 másodpercet! McRae 10. futamgyőzelmével két pont különbséggel
felzárkózott Tommi Makinen mögé a bajnokság második helyére.
Argentin
Rally A zárónapra
McRae-nek már akkora volt a hátránya, hogy értelmetlen lett
volna Makinen-t támadnia, ezért inkább a biztos második helyet
választotta. Valószínű, hogy Sainz is inkább ezt a variációt
választotta volna, azonban neki fel kellett adnia versenyt,
mert a 21. szakaszon túlhevült a Ford motorja. Így lett harmadik
a másik Subaru-val autózó Kenneth Eriksson (+4,28). Acropolis
Rally A második
nap első szakaszán aztán Eriksson Subaru-jának kormányműve végleg
feladta a küzdelmet a sziklás görög utakkal szemben. A nap hőse
Carlos Sainz volt, aki egy szakasz kivételével mindet megnyerte
a nap során. Azonban Kankkunen sem volt lassú és az előző napi
előnyéből leadott valamennyit, de még mindig az élen állt. Az utolsó
napon csapatutasításra Juha Kankkunen lelassult és maga elé
engedte Carlos Sainz-ot, aki meg is nyerte a futamot. (Kankkunen-t
azért szerződtették le a Ford-hoz, Armin Schwarzot váltotta,
hogy segítse a mérnökök munkáját a fejlesztésekben illetve,
hogy Carlos-t támogassa a világbajnoki cím megszerzésében.)
Új-Zéland
Rally Sainz gyors
volt, de mégsem ő nyert. Ennek az volt az oka, hogy a spanyol
nagy tempóval (190 km/h) "lekoccolt" egy birkát! Folytatni
tudta a versenyt, de vesztett egy kevés időt. Nem sokat, csak
éppen annyit, hogy Eriksson, a Subaru-val 13 másodperccel megnyerje
a futamot. A harmadik
Subaru-val "Possum" Bourne ötödik lett. McRae kiesése
ellenére, mivel Eriksson hozott 10 pontot, a Subaru meg tudta
tartani az első helyét a gyártók versenyében. Azonban Sainz
előre lépett az összetett második helyre, egy pozícióval hátra
szorítva Colin McRae-t. Neste
Rally A második
nap első szakaszán kiesett McRae, ismét motorhiba miatt. A dologban
igazán az volt a bosszantó, hogy mindig ugyanaz az alkatrész
ment tönkre. Egy visszatérő meghibásodás volt, amit nem tudtak
a mérnökök orvosolni. Eriksson a 12. szakaszon szintén kiesett
ugyanazzal a motorhibával, mint McRae. Makinen a nap hátralevő
szakaszain beleerősített és feljött a 2. helyre Sainz mögé.
A különbség köztük mindössze csak 4 másodperc volt. Az utolsó
napon Makinen rálépett a gázra és átvette a vezetést. Hamarosan
vége szakadt a Makinen - Sainz csatának, mert a 20. gyorson
a spanyolnak a meghibásodott váltó miatt ki kellett állnia.
Ekkor a vezető Makinen és a második Kankkunen közt 14 másodperc
volt a differencia, amit Juha már nem tudott ledolgozni. Indonéz
Rally A második
napon Colin folytatta a száguldást, de csak a 13. szakaszig,
ahol elütött egy fát. Megrongálódott a kocsi hűtőrendszere,
ennek ellenére McRae megpróbált továbbmenni a sérült autóval,
de a következő szakaszon kigyulladt a Subaru, és a skót vezető
helyről esett ki. A 13-as szám Makinen-nek sem hozott szerencsét,
mert a Lancer-en lelazult a hűtőventillátor és kilyukasztotta
a hűtőt. A kiesések miatt Juha Kankkunen állt az élre, de a
nap végén már Sainz volt az első helyen. A spanyol megnyerte
a fennmaradó öt szakaszt. Igaz ehhez az is kellett, hogy a 16.
gyorson Kankkunen tegyen egy rövid látogatást egy árokban. Az utolsó
hat szakaszon az élen állók már nem kockáztattak semmit, inkább
a megszerzett pozícióikat igyekeztek megtartani. Sainz-nak zsinórban
másodszor sikerült megnyernie az Indonéz Rallye-t. McRae egymás
után négy futamon nem szerzett pontot. Így egyre csökkent az
esélye arra, hogy megnyerje a világbajnokságot. Eriksson harmadik
helyével a Subaru-nak meg sikerült őriznie a vezető pozícióját
a gyártók versenyében. Sanremo
Rally Másnap,
a nap embere vitathatatlanul Colin McRae volt. Reggel még 40
másodperccel volt lemaradva az élen álló Liatti-tól. Aztán a
nyolc szakaszból hatot megnyert és ezzel hatalmasat ugrott előre.
Estére már második volt, mindössze 6 másodperc hátránnyal olasz
csapattársa mögött. A zárónapon
folytatódott a küzdelem Liatti és McRae között. Colin-nak nagyon
nagy szüksége lett volna a győzelemre, ha világbajnoki esélyeit
meg akarta tartani. A 20. szakaszon átvette a vezetést, de a
következő gyorsaságin az olasz állt ismét az első helyen. Mindketten
teljesen a határon autóztak. Az utolsó szakasz előtt Colin csak
egy másodperccel vezetett, a szakaszon azonban Liatti volt a
gyorsabb öttel. Gondolom nem meglepő, hogy egy csapatutasítás
érkezett David Richards-tól, mire Liatti rosszkor érkezett oda
egy időellenőrző ponthoz, amiért kapott 10 másodperc büntetést.
McRae pedig megszerezte pályafutása 11. vb futamgyőzelmét. Az
olasz roppant mérges volt, de tudta, hogy az ő szerepe a csapatban
erről szólt. Ausztrál
Rally A második
nap Carlos Sainz-é volt, aki megelőzte McRae-t, és 2 másodperc
előnnyel az élre állt. (Mivel Colin rajtolt az élről, neki kellett
takarítania az utakat, ezzel rengeteg időt vesztett.) Eriksson
kiszállt a küzdelemből, miután a 15. szakaszon összetörte a
kocsiját. Az utolsó
nap során McRae ismét az élre tudott állni. A skót győzelme
ekkor még egyáltalán nem volt bebiztosítva, ugyanis Makinen
kihasználta Colin néhány apró hibáját és az utolsó szakasz előtt
13 másodpercre megközelítette. Az utolsó szakaszon mindketten
nagyon gyorsak voltak, főleg a finn. Hozott is még 7 másodpercet
McRae-n, de a versenyt már nem tudta megnyerni. Így a skót pilóta
megszerezte 12. vb futamgyőzelmét. RAC
Rally A második
és harmadik napon a küzdelmek Wales kavicsos útjain folytak.
A látási viszonyokat nagyban rontotta a sűrű köd. Emiatt McRae
az első pályán árokba hajtott. A kocsi összetört, de menetképes
maradt. A nagyobb baj az volt, hogy elvesztegetett közel másfél
percet, mire vissza tudott térni az útra, hátra is csúszott
a 8. helyre. A szerelők nagyjából összerakták a kocsit és McRae
egy őrületes támadást indított mindenki ellen, aki előtte volt.
Colin ismét megmutatta, hogy konyít valamit az autóvezetéshez,
mert a nap végére újra az élen állt! A zárónapon
McRae okosan beosztotta a kocsiját, hiszen a második Kankkunen
nagyon mesze mögötte autózott (+2,47). Zsinórban szerzett három
győzelmet. Szenzációsan autózott a RAC Rallye-n és megszerezte
élete 13. vb futamgyőzelmét, ám mégsem lehetett maradéktalanul
boldog. Ennek az volt az oka, hogy Makinen a láz és a fáradság
ellenére a hatodik helyen ért célba. Ez azt jelentette, hogy
a finn 63 pontjával, másodszor is megszerezte a világbajnoki
címet. McRae csupán egy ponttal maradt le a világbajnoki címről,
de a Subaru nagyban neki köszönhette, hogy ismét megnyerte a
gyártók versenyét. Kenneth Eriksson az év végi elszámolásban
az ötödik lett 28-, míg Liatti a hatodik 24 ponttal. Colin
McRae (1968-2007) élete 1. rész - 1968-90 |
|